×
2024. 04 17.
Szerda
Rudolf
8 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Több mint ezer strudlit készítettek a 6. Strudlifesztiválon

2014.11.23 - 16:42
Megosztás:
Több mint ezer strudlit készítettek a 6. Strudlifesztiválon

A Strudlifesztivál szervezői 100 kilogramm lisztet, 360 darab tojást, 50 liter olajat, 50 liter aludttejet és 5 kilogramm sót vásároltak, melyből több mint ezer darab strudlit sütöttek.

 

Szombat délután immár hatodik alkalommal szervezte meg a Svábházban a Kálvária-templom német közössége és a Német Demokrata Fórum szatmári szervezete a Strudlifesztivált. A Sváb Ház kicsinyek bizonyult a nagy érdeklődésnek örvendő fesztivál idején, azonban a sváb ételkülönlegesség iránt érdeklődőket ki tudták szolgálni a szervezők. A rendezvény Ft. dr. Schupler Tibor batizi plébános imádságával vette kezdetét, majd az egybegyűlteket Johann Forstenheizler, az Észak-erdélyi Regionális Német Demokrata Fórum elnöke német és Leitner János, a Német Demokrata Fórum (NDF) megyei szervezetének elnöke köszöntette román és magyar nyelven köszöntette az egybegyűlteket. Leitner elmondta, az NDF célja a sváb kultúra megerősítése és népszerűsítése Szatmáron, s a sváb gasztronómia bemutatása. A legismertebb sváb étel a strudli, mely köré a szombati rendezvényt is megszervezték. Hauler Magdolna főszervező elmondta, hat csoport – Szatmárnémeti Kálvária-templom közössége, Nagymajtény, Csanálos, Csomaköz, Nagykároly, s ráadásként Batiz – készíti a lekváros, krumplis és túrós strudlit. A szervezőktől megtudtuk, hogy 100 kilogramm lisztet, 360 darab tojást, 50 liter olajat, 50 liter aludttejet és 5 kilogramm sót vásároltak, hogy minden igényt kielégítő mennyiségű strudlit tudjanak készíteni a fesztiválon. Ebből a mennyiségből több mint ezer darab strudli készíthető. Kiderült, a batizi csoport Schupler Tibor vezetésével azért vett részt a fesztiválon, hogy ellesse a strudli-készítés fortélyait. A jövőben pedig a Kálvária-templom német közössége fog Batizra látogatni, hogy a fánk-sütés rejtelmeit elsajátítsa. Idén sem hiányozhat a jókedv, a sváb zene és a tánc. A rendezvényt a Johann Ettinger Német Líceum Gemeinsam tánccsoportja nyitotta meg szatmári sváb táncokkal. A szervezők strudlilevest is készítettek, így ezt az ételkülönlegességet is meg lehetett kóstolni. A látogatók pedig nyomtatott formában magukkal vihették a strudli receptjét, melyet több nyelven is kinyomtattak a szervezők.