Több tűzeset volt, mint tavaly
Utoljára módositva: 2014-08-22 10:24:48

Az idei év első hét hónapjában 144 tűzesethez riasztották a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének tűzoltóit, közel 50-nel több esethez, mint 2013 hasonló időszakában.

 

Dan Gheorghe tűzoltóparancsnok tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette röviden a tűzoltóság első hét havi tevékenységének mérlegét. A parancsnok aláhúzta, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre és a tűzvédelmi szabályok betartatására, s nem kevesebb mint 667 ellenőrzést folytattak le különböző kereskedelmi egységeknél, cégeknél, intézményeknél. Az ellenőrzések során 3871 szabálytalanságot tapasztaltak, melyekért összességében 262 800 lejnyi bírságot róttak ki. „Nem a bírságolás a mi elsődleges feladatunk, hanem a felvilágosítás, a segítés és az ellenőrzés. Sajnos, ellenőrzéseink során gyakran előfordul, hogy folyamatosan ugyanazokkal a szabálytalanságokkal találkozunk ugyanazokon a helyeken — és akkor már szigorúan büntetnünk kell. Hiszen a szabályok be nem tartása, a tudatos nemtörődömség állandó tűzveszélyt jelent” — mondta Dan.

Idén eddig 2780 esetben riasztották a tűzoltókat a megye területén: 144 tűzesethez, 61 esetben égő bozóthoz és aljnövényzethez kellett kivonulniuk, 39 esetben már nem volt szükséges a közbelépésük, mire a helyszínre értek, 14 eset hamis riasztásnak bizonyult, 8 esetben állatokat kellett kimenteniük, 32 esetben pedig más riasztásokra válaszoltak (árvíz, földcsuszamlás, második világháborús lövedékek megsemmisítése). A SMURD rohammentő az év első hét hónapjában 2317 alkalommal válaszolt a hívásokra: 2218 esetben nyújtott orvosi elsősegélyt, 82 esetben pedig közlekedési balesetek áldozatain segített.

Bár jelentősen nőtt a bevetések száma, mind a tűzoltóautók, mind a rohammentők lényegesen hamarabb érnek a helyszínre, mint tavaly, előbbiek 10,58, utóbbiak 13,42 perc alatt. „Gyorsabban a helyszínre érünk — mondta a tűzoltóparancsnok — ám maga a tűz oltásának időtartama megnövekedett. Természetesen az mindig nagyon változó, hiszen míg egy lángoló gépkocsit akár 5–10 perc alatt is el lehet oltani, addig például egy bútorgyár oltása több órai megfeszített munkát követel.”

Dan Gheorghe azt sem rejtette véka alá, hogy a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének állománya három szakképzett és tapasztalt tűzoltóval megfogyatkozott — nem a munkakörülmények, nem a felszereltség modernsége miatt, hanem magasabb kereseti lehetőség reményében külföldre mentek dolgozni. „Vannak helyzetek, amelyek túlnőnek rajtunk, a hatásköreinken. Tűzoltóparancsnokként biztonságos védőfelszerelést igen, de magasabb fizetést sajnos nem tudok biztosítani nekik” — mondta, hozzátéve: nem csak elmentek, de jöttek is az állományba, két idén frissen végzett tiszt és altiszt személyében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:55
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 22.
Figyeljen oda kedvese mellékesen kimondott kívánságaira, mert ezek valójában nagyon is fontosak számára, csak nem akarja Önt terhelni.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...