Többen meghaltak a Dunán történt vízi balesetben
Utoljára módositva: 2019-05-30 10:29:05

Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen.

Győrfi Pál az M1 aktuális csatorna által közvetített sajtótájékoztatón hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és két fős magyar személyzet tartózkodott.

Megtalálták a hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát – értesült az M1 aktuális csatorna.

A turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.
Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

A hatóságok – köztük a honvédség segítségével – azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.
Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.
Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodott Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...