×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Tolnay István a nagykárolyi református esperes

2016.08.24 - 17:42
Megosztás:
Tolnay István a nagykárolyi református esperes

Nagyon nehezen sikerült esperest választaniuk a nagykárolyi egyházmegye reformátusainak. Szerda délelőtt tartották meg az egyházmegye választó közgyűlését. Az első körben mindössze a főgondnok kapta meg a szavazatok több mint felét.

Az első körben a három esperesjelölt között minimálisak voltak a voksbeli különbségek. A második fordulóban is 30-an szavaztak az egyik jelöltre, Gál Sándor gencsi lelkipásztorra, míg a másik jelölt, Tolnay István nagykároly-kertvárosi tiszteletes 31 voksot kapott.

Zsoltárénekléssel kezdődött az egyházmegye választó közgyűlése, melynek otthonául a nagykárolyiak református temploma szolgált. A tizenkét évnyi szolgálatot maga mögött tudó leköszönő esperes, Nagy Sándor hirdette Isten igéjét. Nem titkolta, hogy a szószék magasságáig felér a választási feszültség. Éppen ezért arra kérte szeretett testvéreit, hogy az ige csendjét érezzék meg. Mint fogalmazott, sajnos kiütközik bennünk az „óember”, az emberi gyengeség, a kísértés utolér bennünket. Éppen ezért arra buzdította a hallgatóságát, hogy a bűneiket belátva igyekezzenek ezeken túlemelkedni, és a krisztusi receptnek — a szolgálat a legfontosabb — megfelelően cselekedni.

Az egyházmegyei lelkészi főjegyző vette számba ezt követően a szavazati joggal rendelkezőket. Minden egyházközség képviseletében a lelki és egy világi képviselő szavazhatott; 61-en voltak jelen, azaz határozatképes volt a közgyűlés. A héttagú szavazatszámláló bizottság összetételéről is döntöttek. Kurta Szabolcs tiszteletes, az egyházmegyei választóközgyűlés elnöke ismertette a voksolás menetét.

Kisebb szóváltásokat követően hozzá is fogtak a tulajdonképpeni szavazáshoz: minden testületi tag egyenként jelölhette meg a szerinte legmegfelelőbbet az előre elkészített íven. Gál Sándor esperesjelöltre 27-en, Tolnay Istvánra 25-en, Pakulár István tasnádi lelkipásztorra pedig 9-en szavaztak az első körben. Főgondnoknak nagy többséggel választották meg Kovács Jenőt, a nagykároly-belvárosiak főgondnokát, a város polgármesterét. Harmincegy szavazatot kapott Tolnay István a második körben, míg ellenjelöltje, Gál Sándor 30-at. A leendő esperes köszönetet mondott mindazoknak, akik voksoltak — hangsúlyozta, hogy azoknak is köszöni a részvételt, akik nem rá szavaztak. Kovács Jenő főgondnok azt kérte a lelkészektől, hogy tegyék félre az esetleges személyes ellenérzéseiket, és közös erővel cselekedjenek a továbbiakban az egyházmegye javáért. Otthon kell éreznie magát valahol pár éven belül az egyházmegyének — fogalmazta meg a legfontosabb célkitűzést: székháza kell legyen a nagykárolyi egyházmegyének.

A továbbiakban a közgyűlés tagjai az új egyházmegyei vezetőség további tisztségeibe választottak tagokat, illetőleg az egyházkerületi választói közgyűlésre is nevesítették jelöltjeiket.