Top 5-ben a budapesti adventi vásár
Utoljára módositva: 2017-12-13 12:24:18

Budapesten a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson.

A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként a kilencedik helyet szerezte meg a versenyben, most azonban a közönség szerint már Európa negyedik legjobbja – közölték a budapesti vásár szervezői az MTI-vel. A mezőny erősségét mutatja, hogy több mint 75 karácsonyi vásár közül választották ki a legjobb 10-et, és a budapesti rendezvényt a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi társa mindössze 236 szavazattal előzte meg. A Bazilika előtti vásárra több mint 16 ezren szavaztak, a magyarok mellett orosz, francia, izraeli és horvát utazók. Az egyetlen magyar helyszínként szereplő vásár olyan városok rendezvényeit utasított maga mögé, mint Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln. A verseny első helyén Zágráb, a másodikon a franciaországi Colmar, a harmadikon a bécsi adventi vásár végzett. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál mostantól viselheti, és minden kommunikációjában használhatja a European Best Christmas Markets TOP 5 címet és logót. A vásár idei újdonsága a sötétedés után minden egész órában induló 3D-s vetítés, amelyen nyolc grafikus három hónapon át dolgozott. A kisfilmet olyan speciális technikával gyártották és olyan különleges eszközökkel vetítik le, hogy a 3D mozikban megszokott vizuális élményt kapjanak a látogatók. Négy nagy teljesítményű lézerprojektor sugározza a karácsonyi mesét a bazilika 44 méter magas és 1000 négyzetméteres „vásznára”. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál csak január elsején ér véget egy lencsenappal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...