Törlik a Facebook chatet
Utoljára módositva: 2014-04-11 15:25:02

Két héten belül lép életbe a változás. A Facebook szerint így gyorsabb lesz az app. A felhasználókat átterelik a Messengerre.

A napokban jelenet meg a hír, hogy a Facebook kötelezővé teszi a Messenger használatát, azt remélve, hogy így gyorsabban fut majd az app – számol be a hir24.hu. Ez azt jelenti, hogy a Facebook appban elérhető chates felületet hamarosan nem látjuk többé a mobilunkon, a chateléshez a külön telepíthető Messengert kell használnunk. Aki eddig nem telepítette az appot, annak a Facebook szinte minden egyes belépéskor felajánlotta, hogy töltse le a Messengert.

A változás minden platformra kihat, így az androidosok és az iOs-t használók is kezdhetnek ismerkedni a Facebook kiegészítő chates appja által nyújtotta szolgáltatásokkal. A Windows Phone mobilt és tableteket használók egyelőre megússzák a kötelező Messengert, de azok az androidosok is, akiknek régebbi az okostelefonjuk.

A Facebook tájékoztatása alapján a változtatások két héten belül mindenkihez elérnek, ezzel kapcsolatban pedig minden felhasználót értesítenek.

A portál szerint a Messenger egyik legnagyobb előnye, hogy csevegés közben már telefonról is küldhetünk fényképet, valamint, hogy többféle alapértelmezett és letölthető hangulatjellel színesíthetjük mondanivalónkat. Kezdeményezhetünk csoportos csevegéseket és megosztható az is, hogy éppen hol tartózkodunk. Láthatjuk, hogy mikor olvasták el az üzenetünket és tárolja az összes csevegést, így azok nem veszhetnek el. Mivel ez egy önálló alkalmazás, többször kaphatunk rá frissítéseket, nemcsak akkor, ha változtatnak a Facebookon. (life.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 22.
Olyasvalakinek próbálja elmagyarázni a véleményét, aki eleve elzárkózik előle. Találja meg mi az oka, hogy így viszonyul Önhöz!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...