Torockói élménybeszámoló

Immár tizenegy osztályt elvégeztünk eddig, ezzel együtt hat közös nyári táboron és számtalan osztálykiránduláson vettünk közösen részt, továbbá megannyi együtt töltött hétvége, biciklizés, szalonnázás és lelkinap áll mögöttünk. A csapatból többen kiszakadtak, sokan az elején, mások meg inkább a közelmúltban csapódtak hozzánk, ám van olyan is, aki — noha papíron már nem az osztályközösség tagja —, mégis szívesen vesz részt a nyári táborokban. Idén Torockó környékét vettük célba, és egy Sinfalva nevű településen szálltunk meg. A tábor viszonylag rövid volt — mindössze négy éjszakás, ám kalandokban nem szenvedtünk hiányt.

Nem tudom megmondani, hogy ki kivel mennyit találkozott a tábor előtt a vakációban — jómagam ugyanis eléggé kő alatt élek, ám a vasárnap reggeli gyülekező épp olyan volt, mint egy átlagos szerdai iskolai mise, csak kissé korábban kezdődött és jóval nehezebb hátizsákokkal érkeztünk. A mise után alig volt időnk néhány szót váltani egymással, máris buszba ültünk és elindultunk. A nagy meleg ellenére az út meglehetősen jól telt, a szállást is sikeresen megtaláltuk. Sokat lazsálni azonban nem volt idő, ugyanis a tábor rövidségének köszönhetően a Tordai-hasadék meglátogatása is az érkezés napjára szorult. Nos, nem hiszem, hogy bárkinek is bővebb leírással kellene szolgálnom magáról a természeti képződményről; a legtöbben már látták, aki pedig nem, az ebben a pillanatban elfelejtheti, hogy itt Jókai stílusú, nyálfolyatós leírásokat fog olvasni. Maradjunk annyiban, hogy egy jó nagy darab kő, amit pár kósza év alatt egy patak kettévágott. Akit érdekel, nézze meg magának, leírni amúgy se nagyon lehet, vagy ha igen, az olvasmányélményt ahhoz hasonlíthatjuk, mint amikor valaki a sivatagban hideg sörről és légkondicionált szobáról álmodozik. A hasadéklátogatást követte a fürdőzés a Csukás-vízesésben, majd irány a szállás.

Másnap még érdekesebb helyszín következett. A detonátáknak nevezett kőorgonákhoz sétáltunk fel. A nagy melegnek és a csoport eleje és vége közti kilométeres különbségnek köszönhetően a másfél órásnak szánt túra jóval hosszabbra sikeredett, ám a csúcson való pihenés és a buszba kerülés előtti pár csepp hűsítő eső miatt bőven megérte. A napnak azonban korántsem volt vége: az interneten, újságokban és hírekben oly gyakran és oly hevesen vitatott verespataki aranybányát mi saját szemünkkel tekinthettük meg. A bánya kusza, végeláthatatlan, labirintusszerű tárnarendszerének mi csak egy kis részét látogattuk meg, ám ezen kívül a középkorból és a modern korból származó bányagépeket is megszemléltünk. Nem tudom, mi az érdekesebb kérdés: hogy hogy vitték azokat oda le, vagy hogy hogy hozták fel őket a kíváncsi turistaszemek prédájául? Miután a bányából hazaértünk, mindenki éhes és fáradt volt, örömmel fogyasztottuk el a vacsorára szánt fejadagot, mellyel érdekes módon a legtöbbjének, mintegy varázsütésre, a fáradtsága is elmúlt. A lefekvés kissé döcögősen ment, ám valaki nagyon okosan megjegyezte, hogy : „Nem aludni jöttünk”. Nem tudom, hogy az illető a felkelésről is így vélekedett-e, ugyanis másnap a reggel kilenc órai elindulás — nem meglepő módon — nem jött össze. Mindenki evett valamennyi reggelit, majd (többé-kevésbé) közösen elindultunk meghódítani a Székelykőnek nevezett sziklaképződményt. Erről is csak annyit, mint a tordairól: egy nagy darab kő, azzal a különbséggel, hogy ezt nem vágta ketté egy patak. Ezen a túrán azonban minden terv szerint ment, pontosan akkor értünk vissza, amikor terveztük.

Elhitted? Deeeee, egy frászt! Mi sem jobb ötlet, mint előrerohanni valahova, amit nem is ismersz, majd édeskettesben leszakadni a csoporttól, hogy aztán egy olyan helyre kerülj, ahonnan le se tudsz jönni. Logikus ez, mint a szerelem, az ital és egyéb narkotikumok. A ’’hőstett’’ eredménye egy közel három órás mentőakció volt, melyben egyaránt meg kellett küzdeni a hőséggel, dehidratáltsággal és (kötél nélkül) egy 30–40 méter magas sziklafallal. A Fennvalónak hála, mindenki gond nélkül hazatért és fellélegezhetett; így utólag belegondolva, jó kaland volt az egész... A betervezett torockószentgyörgyi várlátogatás a röpke pár órás időeltolódás következtében elmaradt, ám fénykép csak készült a csapatról a várral a háttérben, még ha nem is mentünk fel a domb tetejére közelebbről megnézni a várromot.

A szállásra érkezve a világ második legjobb dolga várt minket — az étel (az első. ugyebár mindenkinek más...). Hosszú és fáradságos napot tudhattunk magunk mögött, melyet úgy döntöttünk, hogy tábortűzzel koronázunk meg. No, az éneklés azért hagyott némi kívánnivalót maga után, ami részben a dalszövegek ritkaságának, részben pedig a fáradtságnak volt betudható.

Másnap ismét egy bánya várt minket. Míg a verespataki aranybánya kétezer éves kacskaringós alagútjaiban alig találtunk helyet, ahol kiegyenesedhetnénk, a tordai sóbánya gépekkel és dinamittal kivájt hatalmas galériája biliárd- és ping-pong asztaloknak, sőt, még egy óriáskeréknek is otthont adott. A kinti kánikula után határozottan jólesett mindenkinek a hűvös, sós bányai levegő, melyben körülbelül két órát töltöttünk el ping-pongozással, biliárdpartikkal és csónakázással (igen, mellesleg a főgaléria tartalmaz egy hatalmas bányatavat is, mely egy hetven méter mély és több, mint harminc méter átmérőjű fúrás alján hívogatja a csónakázni vágyókat).

Az utolsó nap már csupán levezető körnek volt nevezhető. A délelőtt és a délután is a hazautazás hangulatában telt el, melyet egy kolozsvári látogatás tett változatosabbá. A Szent Mihály- és a Ferences templomban tett látogatás után a Házsongárdi temetőbe is bekukkantottunk. Ezt követte két óra szabad program, melyet mindenki különböző gyorsétkezdékben és pizzázókban töltött, hogy éhségét valamelyest csillapítsa. Az út további része viszonylag csendben, beszélgetéssel telt.

Mindannyian hálásak vagyunk az Oszinak (Koczinger Éva) és Tibi bácsinak, akik ezzel a táborozással ismét csodás élményekkel és remek történetekkel gazdagítottak minket — továbbá köszönet a házigazdáinknak (Ábrahám Gizella és Tibor), akik szállással és finom, meleg étellel láttak el minket.

Rappert Balázs, (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, XI. B)