×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Tottenham – Juventus a szerdai „BL-csemege”

2018.03.06 - 13:14
Megosztás:
Tottenham – Juventus a szerdai „BL-csemege”

Két angliai találkozóval folytatódik szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője: a Tottenham Hotspur a Juventust, a Manchester City pedig az FC Baselt fogadja hazai pályán.

A szigetország két együttese közül a Manchester könnyű helyzetben van, hiszen a február 13-i odavágón, Svájcban 4–0-ra győzött, így borítékolható, hogy ott lesz az első számú európai kupasorozat legjobb nyolc csapata között. Ezzel javítanak kicsit a BL-mérlegen is, hiszen korábbi négy nyolcaddöntős párharca közül hármat elveszített — kettőt a Barcelonával, egyet a Monacóval szemben — és a két évvel ezelőtti elődöntős szereplés jelenti a klub számára a csúcspontot. Másrészt, nem kizárt, hogy a Basel újabb súlyos vereség után búcsúzik majd a BL nyolcaddöntője után: 2012-ben a Bayern München 7-1-es, 2015-ben a Porto 5-1-es összesítéssel búcsúztatta.

Így a szerdai BL-meccsek közül a legkiegyenlítettebb párharc a Tottenham és a Juventus összecsapása lesz. Torinoban 2–2 volt a végeredmény egy olyan meccsen, amelyen az olaszok a 9. percben már 2–0-ra vezettek, illetve Higuaín egy mesterhármast halasztott el, hiszen az első félidő végén 11-est hagyott ki. Ma azonban nem hibázhat, amennyiben meg szeretné ismételni az 1996-os sikert. A Juventus ugyanis 22 éve várja, hogy ismét Európa tronjára üljön. Az elmúlt három szezonban kétszer is eljutott a BL döntőjéig, de mind a két alkalommal egy spanyol gigász (előbb a Barcelona, majd tavaly tavasszal a Real Madrid) tudta megfosztani a végső győzelemtől.

A Spurs azonban nem egy könnyű préda, és azok, akik nem követik figyelemmel a Premier League-et, a február 13-i torniói meccsen látottak után meggyőződhettek róla, hogy a szkírók szerint miért mondják a Tottenham focijára – főleg taktikailag –, hogy az egyik legszínvonalasabb számít a szigeten. A Maurício Pochettino által dirigált Tottenham az utóbbi néhány évben szisztematikus és aprólékos munkával zárkózott fel az angol elitklubok mögé-mellé, és így történhetett meg, hogy a Harry Kane, Dele Alli, Christian Eriksen fémjelezte klub az elmúlt idényben a bajnok Chelsea első számú kihívója volt a ligában.

Ezek a tények vélhetően teljesen más megvilágításba helyezik a Tottenham – Juventus találkozót, amelyet érdemes lesz követni.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, szerdai program

Tottenham Hotspur – Juventus (21.45 óra, Look Plus, M4 Sport)

Manchester City – FC Basel (21.45 óra, Look Tv, Telekom Sport).