×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Tragédia: 43 éves korában elhunyt Martin Tudor

2020.03.30 - 12:59
Megosztás:
Tragédia: 43 éves korában elhunyt Martin Tudor

Tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában elhunyt a Szatmárnémeti Olimpia FC korábbi kapusa, Martin Tudor.

A digisport.ro szerint az egykori kiváló hálóőrt hétfő reggel, a resicabányai lakásán találták holtan, vélhetően szívinfarktus okozta a halálát.

A Szeben megyei Feleken született Martin Tudor 1997-ben, 21 évesen igazolt az Olimpiához, amellyel feljutott az A-osztályba. Az 1998-99-es szezon végén az Olimpia kiesett az élvonalból, de Tudor innen a Steauához igazolt, ahol hat évet húzott le, majd 2005–2007 között Kolozsváron, a CFR-nél játszott, a visszavonulása előtti évben pedig a helyi rivális, az Universitatea kapuját védte. A Steaua csapatával két bajnoki címet szerzett.

Szatmáron 20 meccset a B-osztályban, 26-ot pedig az élvonalban védett.

Kapusedzőként a Setauánál és Craiován is dolgozott, rövid időre pedig a felnőtt válogatottnál is tevékenykedett.

A múlt héten spanyolországi otthonában hunyt el az Olimpia egykori csatára, Avram Goia. A 61 éves férfi – aki a 80-as években játszott Szatmárnémetiben – a koronavírus miatt hunyt el.

Pesek Attila