Tudjuk és merjük használni felújított műemléképületeinket!
Utoljára módositva: 2014-09-22 19:20:10

Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár a bonchidai Bánffy kastély és Torockó példáján át mutatta be, milyen lehetőségek vannak épített örökségünk hasznosítására.

Mi hasznosítani akarjuk a műemlékeket, nem csak felújítani.” – fogalmazott Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár, aki egyben a Transylvania Trust Alapítvány elnöke is, a nagykárolyi Károlyi kastélyban tartott előadásán. „A műemlékvédők meg kell értsék és el kell fogadják: az a műemlék (legyen az bármilyen csodálatosan is felújítva), amelyet évszázadokon vagy évtizedeken keresztül nem használtak, az meghalt! Az épített örökség a kortársunk, mindennapi életünk része – tudjuk és merjük használni.”
Romániában még mindig nem tisztázott a történeti épületek szerepe a társadalom életében, hiszen az ország brandja még mindig Drakulára és/vagy jobb esetben a sípályákra épül, de senki nem dolgozik a kulturális turizmus fejlesztésén. Szerte Nyugat-Európában jól ismert az épített örökség közösségfejlesztő funkciója, azaz a műemléképületek hozzájárulása a társadalom gazdasági és közösségi fejlődéséhez, az aktív állampolgárság kialakulásához, a közösségi kohézió megerősödéséhez. A helyreállítási munkálatok során a hagyományos mesterségek elsajátítása és a helyi anyagok használata szintén hozzájárulhat egy adott régió hosszú távú fejlődéséhez ugyanakkor a szakértők felkészítése a kulturális örökség megóvásának egyetlen záloga. S hogy mindez lehetséges és megvalósítható, arra a két legjobb példa egy egész település, illetve Erdély legnagyobb kastélya.

Torockó az egyik legszebbnek tartott Erdélyi település az Erdélyi Szigethegység keleti részében, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében – és nem kevesebb mint 150 lakóháza, épülete kezdeményezett műemlék, sok közülök Europa Nostra díjas és a Világörökség része. Az ottlakók pedig maximálisan kihasználták ezt: közel 40 panzió működik, melyek egész évben, folyamatosan tömve vannak a túristákkal. „Ez a falu ma él! Ott nincs munkanélküliség, mert rájöttek: az, ami nekik van, az valakiknek fontos és elutaznak hozzájuk megcsodálni azt. A helyi emberek a helyi értékeket hasznosították – és jobban élnek tőle, belőle.” – mutatott rá Hegedűs Csilla. A másik kiemelkedően jó példa arra, hogyan lehet „életet lehelni” egy (még csak nem is teljesen felújított műemlékbe), az a régente Erdély Versailles-ának is nevezett bonchidai Bánffy kastély, a Kárpát-Medence egyik legszebb történelmi épületegyüttese – amelyet napjainkban nem csak ezért ismernek már, hanem azért is, mert itt szervezik az Electric Castle Festivált, az ország legnagyobb elektronikus zene fesztiválját. „Soha életembe nem hoztam volna ki 80 000 fiatalt egy 1400-ban épült műemlékbe, ha nem lettem volna biztos abban: nem fogják bántani.” És valóban nem bántották – viszont regéket meséltek a helyszínről, hangulatról, mindenről, amit ott láttak-tapasztaltak. A fesztiválozó fiatalok jó része külföldi, akik el sem akarták hinni mindazt, amivel Bonchidán találkoztak – s mindenképp visszatérnek még barártaikkal, egyetemista társaikkal együtt, mert „ezt a kastélyt látni kell!”

Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...