Tudjunk elszakadni a földhözragadtságtól

A templombúcsú mindig nagy ünnep — a csedregi templom idei búcsúünnepe pedig annál is inkább az volt, mivel nm. és ft. Vasile Bizău görögkatolikus püspök és Kocsis Fülöp debreceni érsek-metropolita közösen celebrálta az ünnepi szent liturgiát.

Csedreg a megye ugocsai csücsöktelepülése, hiszen a falu határában húzódik az országhatár is, s az itteni görögkatolikus közösség és templom története sem nevezhető mindennapinak. Magát a települést az első írásos dokumentumok jobbágy- és katolikus településként említik, majd a reformáció hagyott „maga után” egy jól megszervezett, népes gyülekezetet, ám az 1700-as évek eleji tatárbetörések szinte teljesen elnéptelenítik a falut — s valójában ezt követően kezdődik a csedregi görögkatolikus egyházközség története. A földesúr ugyanis ruténokat telepített be, akik dolgos két kezüket és mély görögkeleti (ortodox) vallásosságukat is magukkal hozták. Konok kitartásuk eredményeként nem kellett a latin rítusra áttérniük, csak a pápa főségét elismerni, így görögkatolikusok lettek, és a falu közepén álló régi kis fatemplomot használták. Az évszázadok során elmagyarosodtak, s az 1900-as években megérett a kis közösség erős elhatározása: Csedreg önálló egyházközség legyen, állandó pappal és új, impozáns téglatemplommal. A templom építéséhez minden falubeli lehetősége szerint járult hozzá, az építkezés 1914-ben fejeződött be, a torony építése pedig 1921-ben, bizonyítva: egy közel 600 lelket számláló, szegény, földműves kis közösség is tud kitartó és együttes munkával maradandót alkotni a közös meggyőződésben és a keresztény hit erejében. Maga a templom titulusa is rendhagyó: áldozócsütörtök, vagyis az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepe, ami egyedülálló a partiumi magyar görögkatolikus templomok esetében. Az idén 103 éves templom tegnapi búcsúünnepe pedig annál is különlegesebb volt, mert nemcsak a helyi és környékbeli hívek, az esperesi kerület papjai, dr. Seszták István pasztorális helynök, a nagybányai, homoki, szárazberki és Trella Tibor atya vezette magyarországi zarándokok erősítették meg egymást a közös éneklés és imádkozás által a hitben, hanem nm. és ft. Vasile Bizău görögkatolikus püspök és Kocsis Fülöp debreceni érsek-metropolita is. „Húsvét után, pünkösd előtt vagyunk — ebben a negyven napban Jézus még itt volt az apostolokkal, majd felment a mennybe, Atyja házába, hogy helyet készítsen nekünk. De ha olyan sok hely van az Atya házában, mint mondta, milyen 'helykészítés' kell? Jézus valójában a mi szívünkben készíti a helyet, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön — ehhez azonban Őt kell hordoznunk, és szívünkben is jelen kell legyen egész életünkben. Jézus készíti a helyet a szívünkben és a mennyben, ahol Isten vár reánk — ez jó hír, életünk megoldása, de mi vajon oda, a mennybe készülünk? Bámulhatunk fölfelé nap mint nap, de ha nem akarunk emelkedni, akkor nem is fogunk. Nem szabad hagynunk, hogy ember mivoltunk lehúzzon a földre — ha földhözragadtak vagyunk, gondjaink oly nagyok, hogy agyonnyomnak, de amikor lelkileg fölemelkedünk, eltörpülnek. Egészen más fentről a világ, eltörpülnek a földi dolgok-gondok, és kitárul az ég. Minden, ami teremtetett, Isten felé, fölfelé törekszik, a földbe vetett mag is, nem akar földhözragadt lenni, és egyszer el akar szakadni a földtől. A búza is elrothad, ha nem jön a sarló, a gyümölcs is megromlik, ha nem szedik le — mindennel így van. Amikor elérkezik az idő, el kell szakadni a földtől — nekünk is. És Jézus azért jött, hogy felemeljen bennünket. Engedjük neki! És íródjon belénk ennek a napnak az üzenete: Isten emelkedni akar, velünk együtt” — fogalmazott prédikációjában Kocsis Fülöp érsek. A búcsúünnepi szent liturgia — melyen a vidékre jellemző, példaértékű ökuménia jegyében részt vettek a környező települések református és katolikus papjai is — körmenettel, olajkenéssel és természetesen szeretetvendégséggel zárult.

Szabó Kinga Mária