(Túl) sok az állat, kevés a legelő

A prefektusi meghallgatások örökzöld és soha el nem évülő panaszai mind-mind a földügyekkel kapcsolatosak, főleg, ha azokra területalapú támogatás is igényelhető az APIA-tól.

Visszatérő panaszosa a prefektusi meghallgatásoknak a dengelegi Erdei Ioan, aki mélyen elkeseredve, szinte sírva mondta tegnap: „Nincs mit és nincs hol legeljenek a juhok! Éhen halnak az állataim. Az önkormányzattól kapott 20 hektárnyi legelő kevés is és olyan gyenge, hogy 1 hektárról alig tudok összegyűjteni két-három bálányi takarmányt”. Eugeniu Avram kormánymegbízott kérdései nyomán aztán kiderült: nem kevesebb mint 1377 juha volt, s ekkora nyájnak valóban nem elég a jelenleg rendelkezésére álló, 20 hektárnyi legelő. A tavalyig nem voltak gondok, ugyanis egy másik állattartó megengedte neki, hogy az ő, közel 40 hektáros legelőjét is használja, így a juhok nyugodtan és bőséggel legelhettek — idén azonban változott a helyzet. Az év eleji legelőosztáson 34 hektárt kapott az önkormányzattól, de mint mondja, abból több mint 10 hektár árterület és töltés, ott nem legeltetheti az állatokat. „A juhaim nem menetnek oda, viszont a tehenek legelhetnek ott. És amikor ezt szóvá tettem a polgármesternek, azt válaszolta, hogy a tehenek csak átmennek azokon a területeken és nem legelnek ott, pedig ez nem így van. Ráadásul a töltés és az árokpart szempontjából egy tehén sokkal veszélyesebb és sokkal nagyobb kárt okozhat, mint egy juh” — háborgott a férfi, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban már 200 juha elpusztult az elégtelen táplálék miatt. Mind Avram, mind a jogi osztályt vezető Cosmin Dorle figyelmeztette a gazdát: az állattartásnak, főleg a nagybani állattartásnak szigorú törvényes előírásai vannak, amelyek az állatok megfelelő mennyiségű élelmének, ivóvizének biztosítását is megkövetelik — ellenkező esetben komoly büntetésre számíthat az állat-egészségügyi szervektől. Erdei gondjára két megoldás lenne: vagy nagyobb legelőterületet igényel az önkormányzattól (amit elvileg megtehet, de gyakorlatban kivitelezhetetlen, úgysem fog több legelőt kapni, mert egyszerűen nincs honnan); vagy eladja a juhok egy részét, mielőtt valóban éhen pusztulna az egész nyáj. Ez utóbbi lenne a kivitelezhető megoldás, ám — paradox módon — a férfi nem szívesen válna meg a juhoktól, melyek tartásával már több mint tíz éve foglalkozik, ez jelenti ugyanis a család megélhetését, ugyanakkor adott pillanatban így kiáltott fel: „Vigye el őket bárki, ingyen odaadom! Mert én már nem tudok enni adni nekik!”.