Tüntetők elismerése és bírálata

A nagyvárosok utcáin tüntetőket nemcsak elismerés éri, hanem bírálat is. Elismerés azért, mert kitartanak céljaik mellett: nem törődnek bele abba, hogy éppen azok ártsanak döntéseikkel és tetteikkel, akiket ők felhatalmaztak a kormányzásra. Nem másoktól várják a megoldást, hanem tesznek valamit, hogy bekövetkezzen az oly régen várt változás. Mernek kiállni, mert hisznek a megújulás lehetőségében, rálátnak arra, hogy a „víz az úr”, a víz erejével képes legyőzni a gályát. Szépen hangzó szavak ezek, amelyek klasszikus értelemben véve értékeket hordoznak, viszont a mai értékátalakulásban vitatott értékeket. Ezért van az, hogy vannak, akik bírálják a tüntetőket, mert egy demokratikusan megválasztott kormányt akarnak megbuktatni. Meg különben is, milyen emberek azok, akik mindennap, az időjárástól függetlenül órákat tudnak eltölteni az utcán? Kik dicsérnek és kik bírálnak? Azok dicsérnek, akik egyetértenek a tüntetőkkel és örülnek annak, hogy azt teszik, amit nekik is tenniük kellene, de ők inkább végzik a maguk megszokott feladatait, annak a tudatában, hogy ott van a tereken a képviselet. Ott tart a mai társadalom, hogy az emberek jobban megbíznak az utcai tüntetőkben, mint a parlamenti honatyákban, akik a választás idején azt is megígérték, ami még nincs feltalálva. Így van ez a magyarság körében is. Az RMDSZ is mindent megígért, a választás után nagy volt az öröm, hogy ilyen siker még nem volt, de a siker mellett feltétlen támogatásáról biztosította a kormánykoalíciót. A bizalmatlansági szavazást megelőző vitán Kelemen Hunor felszólalásában csalódottan mondta, hogy Románia nem jogállam. Ezt eddig nem tudtuk? Most ébredtünk fel, és első látásra azt tapasztaltuk, hogy egy olyan országban élünk, amelyiket a titkosszolgálatok irányítják, és mi mindig megpróbálunk összefeküdni azokkal a pártokkal, amelyek kormányzási megbízatást kapnak? Tudjuk, de bevállaljuk abban a reményben, hogy a valamit valamiért elv alapján a magyarság elérheti céljait. Mindig ez a szlogen a választás előtt: menjünk el szavazni, hogy mutassuk meg az erőnket. Honatyáink pedig ott ültek a parlamentben, munkaidőben, annak a tudatában, hogy majd nyugdíj-kiegészítést is kapnak, és nem szavaznak. Mi menjünk el szavazni vasárnap, szabadnapon, hogy ők jussanak be a parlamentbe, ők viszont nem szavaznak munkaidőben. Tudjuk, hogy nagyon sok RMDSZ-politikusnak is jól jönne a Btk.-módosítás, de nehezen jön össze.

Visszatérve a tüntetőkhöz, este a televízió képernyői előtt sokan figyelik őket, úgymond szurkolnak nekik, bíznak bennük. Nem úgy, mint a politikusokban, akik egyszerre beszélnek, mint az emberek Bábel tornyának leomlása után. Ma már tisztán látható, hogy a politikus nemcsak a tetteivel árthat másoknak, hanem a közömbösségével is, és ebben az esetben is felelősség terheli őt. Akkor is, ha van közkegyelmi törvény, akkor is, ha nincs. Akkor is, ha a képesség hiánya jellemzi, akkor is, ha megfeledkezve választási ígéreteiről önérdekeket képvisel, akkor is, ha jól tudta, hogy ígéretei megvalósíthatatlanok, de ígérnie kellett, mert azt követelték a pártérdekek.

Elek György