×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Turisztikai nagyhatalom lett Balotafalu

2019.05.28 - 09:00
Megosztás:
Turisztikai nagyhatalom lett Balotafalu

 

Igencsak magas részvételt jegyzett a falu, ám nem ez volt az egyetlen település, ahol a pótlistára feliratkozottak száma elérte a választásra jogosultak felét, Ráksán „segítettek” a voksolónak, Avasfelsőfaluban pedig megdőlt a „polgármester pártja vezet” elv.

Szatmár megyében vasárnap kora reggeltől 314 514 szavazati joggal rendelkező, azaz 18. életévét betöltött állampolgárt vártak az urnák elé a Központi Választási Iroda adatai alapján — ám hogy közülük a valóságban hányan is élik itthon mindennapjaikat, azt csak a Fennvaló tudja, hiszen ma már nem csak az avasi falvakra jellemzők a lakatlan utcák, üres házsorok; minden településről nagyon sokan élnek, dolgoznak külföldön. Viszont adatbázisilag Szatmár megyében vannak, ha fizikailag nem is — részben ennek az egyébként az egész országra jellemző pontatlanságnak „köszönhető”, hogy vasárnap Szatmárt szinte folyamatosan a sereghajtók között említették, miközben igazán nagy volt a részvétel, és igencsak nagy a zömében magyarlakta településeken: Pusztadarócon például 51,27%, Atyában 64,85%, Krasznamihályfalván 44,84%, Avasújvárosban 55%, Szatmárhegyen 52%.

Az is igaz viszont, hogy a részvételi arány sokkal „látványosabb” a kicsi, 100–150 lakosú települések esetében, hiszen ha már negyvenen-ötvenen voksolnak, az sok százalékot jelent — viszont a megyében van egy település, ahol kiugróan magas, 186,66% volt a részvételi arány. Balotafaluban 60 lakos szerepelt a választási listán, közülük 32-en voksoltak, a nap folyamán viszont 80 személy jelentkezett pótlistára és szavazott. Még ennél is többen, 98-an iratkoztak pótlistára Barlafaluban, ahol az állandó listán szereplők közül alig 251-en szavaztak, de Remetemezőn (77), Kakszentmártonban (58), Szamosborválaszúton (53) és Csonkáson (51) is jelentősen sokan kerültek pótlistára, miközben a választási listán feltüntetetteknek átlagosan a fele voksolt. A megye területén összesen 1223 esetben igényeltek mobil urnát, a vidéki települések közül a legtöbben Szatmárhegyen (30), Hadadnádasdon (28) és Ráksán (43) — nem mellesleg itt történt a mindeddig egyetlen, hivatalosan is választási csalásnak minősített incidens is. A voksolni akaró fiatalembernek a táblagépkezelő feltette a kötelező kérdést: az EP-választáson és a referendumon is akar-e szavazni, ám egy, a szavazóházban lévő férfi válaszolt helyette, elutasítva a referendumos lapokat, sőt, be is kísérte a fiatalembert a szavazófülkébe, hogy megmutassa, hová üsse a pecsétet — mindezt a szavazóház elnökének, biztosainak, illetve a helyszíni riportot készítő tévések szeme/kamerája láttára. Utóbbiak hozták nyilvánosságra a felvételt, amelynek nyomán a rendőrség hivatalból eljárást indított, ugyanis sem a szavazóház elnöke, sem a biztosok nem találtak semmi kivetnivalót a dologban.

 

A városok „színmegoszlása”

 

Akárcsak megyeszerte, Szatmárnémetiben is az RMDSZ-re voksoltak a legtöbben: a párhuzamos számlálás eredményei értelmében az urnazárásig leadott 100 747 szavazatból 13 793-at a tulipánra ütöttek; jelentős különbséggel, a másik helyen az USR-PLUS választási koalíció végzett (9461 voks), rögtön mögötte következik a PNL (9230 szavazat), majd többezres lemaradással a PSD (5402 szavazat), a Pro Románia (3206 voks), valamint az ALDE (1600 szavazat).

Sárközújlakon is az RMDSZ „vitte a prímet”, a 2250 érvényes szavazatból 1254-et az érdekvédelmi szövetség kapott, a PNL-re 426-an, a PSD-re 245-en, az USR-PLUS-ra kerek százan, az ALDE-ra 62-en, míg a Pro Románia pártra 61-en voksoltak. A liberálisok vezette Erdődön a 2022 érvényes szavazatból — mondhatni természetesen — a PNL kapta a legtöbb bizalmat (857 voks), az RMDSZ-re 380-an szavaztak, a PSD-re 254-en, s alig kevesebben az USR-PLUS koalícióra (227), míg a Pro Romániára 83-an és az ALDE-ra 42-en.

Az „amilyen 'színű' a polgármester, az a párt kapja a legtöbb szavazatot” elmélet Avasfelsőfaluban dőlt meg, ott ugyanis a 4316 érvényes szavazatból 1615 voksot a PNL zsebelt be, míg a PSD lecsúszott a második helyre, csak 1277-en szavaztak rá. Az USR-PLUS koalíció 611 voksot, a Pro Románia 216, az RMDSZ 103, míg az ALDE 88 szavazatot kapott.

 

 

Szabó Kinga Mária