×
2024. 04 17.
Szerda
Rudolf
8 °C
zápor
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON

Túrterebesen és Halmiban is megalakult a tanács

2012.06.30 - 09:11
Megosztás:
Túrterebesen és Halmiban is megalakult a tanács

Túrterebesen három mandátum után vált meg a polgármesteri széktől Koczán Levente, helyét Gyákon György, a Német Demokrata Fórum jelöltje foglalta el, az alpolgármesteri szék is az NDF–é lett.

Sok meglepetést nem tartogatott a pénteki alakuló ülés, bár eléggé érdekes csapat alakult ki. Az RMDSZ–nek hat, a NDF–nak négy, az USL–nek két, a PD–L–nek egy tanácsosa van. A polgármestert a tanács valamennyi tagja elfogadta, az letette az esküt, majd az alpolgármester megválasztása következett. A hat tagú RMDSZ–frakciónak nem volt alpolgármester–jelöltje, így a Német Demokrata Fórum jelöltjét, Tepfenhárt Gellértet titkoz szavazáson tizenhárom igen szavazattal fogadta el a tanács. Gyákon György polgármester rövid beszédében megköszönte a bizalmat, majd elmondta, hogy egy több nemzetíségű és multikulturális község polgármestereként, minden lakos érdekeit fogja képviselni. Túrterebes azon ritka községek közé tartozik, ahol a románság nem harcolt azért, hogy alpolgármestere legyen, sőt, az alakuló ülés utáni kocintáson a draguseni románok törve egy kicsit a magyar nyelvet, magyar nótákat daloltak.

Halmiban sem fájhat a feje Incze Lajos polgármesternek, hiszen a hét RMDSZ–es tanácsos nem jelent ugyan kétharmadot, de az alpolgármesteri széket nem adta át egyik román pártnak sem (USL — 3 tanácsos, PD–L — 2 tanácsos, PPDD — 1 tanácsos). Incze elmondta, hogy a választók eldöntötték, hogy melyik párt képviselje őket, azok akik csak képviselőket juttathattak be a tanácsba, nem kell aggódjanak, mert minden lakos egyforma bánásmódban fog részesülni. Az alpolgármester továbbra is Ilyés Sándor RMDSZ–es tanácsos marad, aki eddig is alpolgármesterként tevékenykedett.

Elek György