Túrterebesi és szatmárnémeti sikerek a mezőfényi kézilabdatornán
Utoljára módositva: 2014-12-22 15:09:06

Sorozatban harmadik éve rendezik meg a mezőfényi sportteremben a Kézilabda Karácsony Kupa tornát, amelyen idén is férfi csapatok voltak többségben: vasárnap 5 férficsapat mérkőzött meg egymással, ezt megelőzően, szombaton, a női tornán mindössze három együttes játszott az aranyért.

A lányok tornáját a túrterebesi csapat nyerte meg

A tornára való nevezéshez nem voltak kizáró kikötések, azokat várták a szervezők, akik egy jó hangulatban, mozgással, sportolással akartak eltölteni egy napot.

Szombaton a lányok tornáját Túrterebes csapata nyerte meg, a dobogó második fokára a csengeriek, harmadikra pedig a házigazda mezőfényiek állhattak fel. A gólkirálynak járó különdíj is Túrterebesre került, hiszen Geiger Loredana érdemelte ki az elismerést. A legjobb játékosnak Gyapai Abigélt (Túrterebes) választották meg, míg a legjobb kapus címet ezúttal a Szatmári Friss Újságnál munkatársunk, a mezőfényi Kinczel Tünde érdemelte ki.

A Szatmárnémeti Ever Young volt a legjobb férfi csapat

Vasárnap a férfiak mérkőzéseivel folytatódott a Karácsonyi Kupa. Idén a Szatmárnémetiből érkező Ever Young csapat állhatott a dobogó legfelső fokára, míg a tavalyi első helyezett SC Testnevelés, tornatanárokból álló csapat második lett. Harmadik helyen a helyi fiatalokból álló Etil Alakulat végzett. Természetesen a különdíjakat itt is kiosztották: gólkirály lett az SC Testnevelés csapatát erősítő Botos Roland, a legjobb játékos az Etil Alakulat jobbátlövője Kállai Balázs lett, míg a legjobb kapus címet a szatmárnémeti Mihai Merlă kapta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ingatlan
Eladó 5 ár szőlőskert a jánosmajori völgyben, kút...
Tovább >>>
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szerinted szükség volt-e Szatmárnémetiben plázára?
Természetesen, már ideje volt, hogy végre itt is legyen valami
Plázára igen, de ez gyenge
Mindegy, hogy van pláza vagy nincs
Felesleges, Szatmár túl kicsi hozzá
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 13.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 7 dl tej, 2 ek cukor, 1 csomag vaníliás puding, 30 dkg főtt gesztenye, 4 cl rum, 1 ...