×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Tűzijátékkal ünnepelt a bábszínház

2013.10.28 - 08:53
Megosztás:
Tűzijátékkal ünnepelt a bábszínház

 

Szombaton az Ács Alajos Játékszínben tűzijátékkal ünnepelték a Brighella Bábszínház fennállásának tizedik évfordulóját. A hivatalos megnyitón díszokleveleket vettek át az alapító tagok.

 

A tízéves Brighella Bábszínház ünnepi hétvégéjén az Ács Alajos Játékszínben megrendezett hivatalos megnyitón Bessenyei István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója köszöntötte a nagyszámú, többnyire gyerekekből álló közönséget. Kiemelte, hogy a társulat nagyon fontosnak tartja a bábosok munkáját, hiszen előadásaikkal a legkisebbeket is beviszik a színházba, elősegítve azr, hogy felnőttkorban is állandó színházlátogatók legyenek. Bandura Emese, a bábtagozat vezetője ismertette a szatmárnémeti bábszínház történetét, majd díszokleveleket adott át az alapítóknak. Elsőként Rebel Erzsébet ötletadónak, a Marco Alapítvány akkori elnökének, ezenkívül Szilágyi Reginának (távollétében édesanyja vette át az oklevelet), Bandura Tibornak, Szodoray Parádi Ákosnak és Cserey Csabának. A tízéves bábszínházat tűzijáték köszöntötte.

 

Mátyás király szárnyai

 

A továbbiakban a pécsi MárkusZínház előadásában láthatták a nézők a Mátyás király szárnyai című bábjátékot. A darab Hunyadi János és fia, Mátyás király idejébe vezet. Nagyon sok igaz és meseszerű történet maradt ránk ebből az időből, amelyek ma is tanulságosak lehetnek az igazságért folytatott küzdelemben. Az előadás arról szól, hogyan nevelték szülei Mátyást tudósságra, bajvívásra, míg egy napon a Duna jegén két angyal királlyá koronázta. Szilágyi Erzsébet és Hunyadi János emlékezik vissza nagy királyunk gyermekkorára, győztes csatáira és lelkének égbe szállására. Akkor még angyalok töltötték meg az eget, a kapukban sárkányok tisztelegve fújták a tüzet.

Hunyadi Jánost Pilári Gábor (Blattner Géza-díjas), Szilágyi Erzsébetet Vajda Zsuzsanna (Blattner Géza-díjas) bábszínészek játszották. Színpadra állította: Pilári Gábor és Vajda Zsuzsanna. Kovács Márton muzsikáját Pilári Lili Eszter szólaltatta meg. Az előadást a társulat több mint kétszázötven alkalommal játszotta Magyarországon és más országokban — nyilatkozta lapunknak Pilári Gábor, a társulat vezetője. A produkció megkapta a III. Országos Gyermekszínházi Szemle I. díját és az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díját.

 

Elek György