×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Ügyvéd a vállalkozóval szemben: 1–0

2016.07.14 - 10:31
Megosztás:
Ügyvéd a vállalkozóval szemben: 1–0

Egy személy kivételével teljes létszámban ültek össze a városi tanács képviselői Nagykárolyban, hogy első alkalommal megtartsák a rendes havi ülésüket. Ciută új ellenfelet kapott.

Maratoni hosszúságúra sikeredett a tegnapi tanácsülés Nagykárolyban, s ennek nem az új tanácsosok rutintalansága volt a kiváltó oka. A tanácsülés az időközben külföldi útjáról hazatért új tanácsos, dr. Hágó Attila Nándor eskütételével kezdődött. Ezt követően a 16 napirendi pont megvitatása következett, s a néha kaotikus fejetlenségbe torkolló pillanatok mellett mindez igen sok humoros momentumot is okozott.

A helyi tanács működésére vonatkozott az első napirendi pont, melyet jó hosszan tárgyaltak az illetékesek. Az előzményekkel kapcsolatosan elmondanánk, hogy mint ismeretes, a PNL helyi vezetője, Ilie Ciută (legnagyobb sajnálatára) kikerült a gazdasági bizottságból, melyben eddigi tanácsosi mandátumait töltötte és átkerült a vallási és jogi ügyekkel foglalkozó bizottságba. Itt foglal helyet Mărgineanu Éva is, az RMDSZ csapatából. A két tanácsos között nem teng túl a szimpátia, s ez a következtetés nem csak abból vonható le, hogy egymással majdhogynem szemben ülnek az asztalnál. Ciută — saját bevallása szerint — igyekszik minél jobban felkészülni az ülésekre, s mivel új területtel, a jogi kérdésekkel is bíbelődnie kell, a korábbi évek gyakorlatát követve itt is szeretne maradandót alkotni. Emiatt már nem a polgármesterrel, Kovács Jenővel vív szócsatákat, hanem inkább a civilben ügyvédi praxissal bíró Mărgineanu Évával. Az első nyilvános összecsapásuk egyértelműen az RMDSZ-es tanácsos javára billenti a mérleget, hiszen a jogi ügyekben gyakorlottabb tanácsos több alkalommal is alaposan rávilágított a PNL-s kolléga felkészültségének hiányosságaira.

Az első napirendi pont, aminek kapcsán összecsaptak, a helyi tanács működésére vonatkozó dokumentáció elfogadása volt. Mărgineanu olvasta fel a vallási és jogi kérdésekkel foglalkozó bizottság módosítási javaslatát, azonban, mint azt Ciută kifejtette, elmulasztotta felolvasni azon részeket, melyeket ő javasolt. (Ciută ugyanis azt kérte, hogy a polgármester jelöljön ki egy pontos dátumot, s hogy havi rendszerességgel akkor tartsák a gyűléseket. A liberális főszónok azt is kérte, hogy a lakosság részéről érkező javaslatokat is építsék be a napirendi pontok sorába, amennyiben a javaslatot tevő nagykárolyi bizonyos számú támogató aláírást tud ügye mellé állítani.)

Mărgineanu nem maradt adós a válasszal. Mint kifejtette, a tanácsosokat a lakosok választották meg, továbbá Ciută javaslatát azért nem olvasta fel, mert azt már bizottsági szinten elvetették.

Kovács Jenő polgármester is hozzászólt a vitához. Mint mondta, a tanácsosok feladata, hogy a lakosság részéről jövő, a közérdeket szolgáló javaslatokat a tanács elé vigyék, s kéri is, hogy tegyék ezt meg a jövőben is.

A napirendi pont kapcsán további javaslatok érkeztek. A PNL és az ALDE azt kérte, hogy mivel az USL formáció feloszlott, a két párt képviselőinek voksait név szerint említsék a tanácsülések jegyzőkönyveiben. Ez is elfogadásra került, azzal a szabállyal együtt, mely szerint az ülés vezetője korlátozhatja a témához érkező hozzászólások számát és időtartamát: tegnap óta egy tanácsos két alkalommal, maximum két percben szólhat hozzá az adott kérdéshez.

Tőtős Tímea