Új barlangrendszert fedeztek fel a kutatók az erdélyi Királyerdő-hegységben
Utoljára módositva: 2014-07-22 15:34:29

Új barlangrendszert fedeztek fel az erdélyi Királyerdő-hegységben a Román Akadémia Emil Racovita Barlangkutató intézetének a kolozsvári barlangi búvárjai.

 

A Rajka Géza barlangkutató búvár vezette csapat azt követően kezdett vizsgálódni egy, már ismert barlangrendszerben, hogy megcsappant a Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre északra fekvő Esküllő (Aschileu) község ivóvízkészlete. A község ivóvízhálózatába két környékbeli barlangból fogták be korábban a vizet.

E barlangok egyikébe eddig csak mintegy 350 méterig tudtak bejutni a búvárok. A mostani apadás azonban lehetővé tette, hogy egy kilométernyit tovább haladjanak a barlangrendszerben. A bejárattól mintegy 700 méterre találták meg a vízhozam csökkenésének az okát: a föld alatti patak épp új barlangot mos ki magának egy szinttel a jelenlegi meder alatt. A víz mennyisége tehát nem változott, csak egy része más irányba folyik.

Rajka Géza a Krónikának elmondta, hogy az újonnan felfedezett szakaszon teljesen megváltozott a barlang jellege: az eddig ismert, vízzel elárasztott szakaszon túl magas, nagyméretű járatokat találtak. Ezek azonban csak szakképzett barlangi búvárok által megközelíthetők, ugyanis a látogatónak öt – egyenként 20–30 méter hosszú –, vízzel elárasztott szakaszon kell átverekednie magát.

A barlangkutató búvár szerint a felfedezésnek azért nagy a tudományos jelentősége, mert nem amatőrök, hanem a kutatók fedezték fel az ember által még nem látott járatokat. Ez a körülmény pedig elősegíti, hogy megbízható információkhoz jussanak. Rajka Géza azt sem tartotta kizártnak, hogy akár új rovarfajokat fedezzenek fel a barlangrendszerben.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 14:30
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 16:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:40
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...