×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Új életérzés táncban és muzsikában

2014.04.04 - 10:15
Megosztás:
Új életérzés táncban és muzsikában

A Szakszervezetek Művelődési Házában mutatta be szerdán a Nagyvárad Táncegyüttes a Nagyvárosi bujdosók című előadását Kiss Ferenc zenéjére, Novák Péter koreográfiájával, amely ősszel díjat nyert az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján.

 

Kiss Ferenc tizenöt éve írt zeneműve azoknak a szomorú élményeknek a hatására született, amelyeket nyugat-európai utazásai során tapasztalt, azokról a szokásokról, divatokról, amelyek a kelet-európai rendszerváltás után ebben a térségben is elterjedtek. A hagyományos értékrend kezdett eltűnni, sokakban felmerült a menni vagy maradni nagy kérdése, a fiatalok nagy része abban reménykedett, hogy elindul a nagyvilágban, hogy megkeresse új otthonát, amelyhez nagy reményeket fűzött. Legtöbb esetben sikertelenek voltak ezek a próbálkozások, a gyökerektől való elszakadással, identitásvesztéssel jártak.

Kiss Ferenc így ír zeneművéről: „A Nagyvárosi bujdosók rólam és szeretteimről szólnak, no meg azokról, akiket soha nem lehet megszeretni. Emlékek a generációmról és a bujdosásról. Fölsejlenek bennük a gyerekkor, az iskola, a félelmek, az eszmélés meg a tűz, a zene és a vizek, a hagyomány tisztelete és a lázadás, tájak és népek, mesék és utazások, a mítosz és a hivatal, kötelesség és szerelem, az önrombolás és a kötelékek, otthon, haza, a szoknyák suhogása, sorsunk, a gyermek szeme, a könyvek szaga, a szabadság szárnyai, no meg a derű és jókedv, a bor és a tánc is…”

 

Táncprodukció

 

A produkció magját az átdolgozott zenei alap adja Novák Péter és a zenészek előadásában. „A tánc és a zene együtt szép gondolati világot teremt a színpadon — nyilatkozta a rendező. — Ma is félő, hogy a kimagasló művészek, alkotók, emblematikus arcok a feledés homályába tűnnek, mert felgyorsult a világ, és egészen más kulturális hatások érik az embereket”. Valóban nagy vállalkozásnak tűnt Novák Péter elképzelése, mely szerint Kiss Ferenc zenéjét és az abban rejlő érzéseket a tánc eszközeivel próbálja kifejezni. Kollégáival felfrissítette, újszerű térbe helyezte és aktuális hatásokat igyekezett elérni, aminek eredményeként egy korszerű, élvezhető, tartalmas produkció született.

Novák Péter kifejtette: „Az ember, mint ahogy ez a táncműből is kiderül, a végső összeomlás előtt mindig összekapja magát, és ez történik társadalmi szinten is. Nagyon megerősödtek azok a civil szférák és lehetőségek, amelyek a hagyománynak és az értéknek a végső elvesztését megakadályozzák. Ilyen téren egyrészt jóval ádázabb a nyomás, mint tizenöt évvel ezelőtt volt, ugyanakkor kifejlődtek a védekezési mechanizmusok, a társadalomnak az ellenállása is. Nagyon bízom benne, hogy ez a kultúra megmarad, és hasznos fundamentumát képezi a jövő művészetének, és emellett egy új életszemlélet kialakulását is megalapozza, ami rohamosan terjed majd a fiatalság körében”. Az előadás elnyerte a „modern életérzés kortárs színpadi megjelenítéséért” járó díjat a IX. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, és egyúttal meghívást is kapott a győri X. Magyar Táncfesztiválra, amely Magyarország legrangosabb táncművészeti fesztiválja. Az erdélyi turnén kívül a budapesti József Attila Színház színpadán is bemutathatta a Nagyvárad Táncegyüttes a Nagyvárosi bujdosókat.

 

best android spy apps

Elek György