Új kezekben az elméleti iskolakulcsa
Utoljára módositva: 2018-05-26 11:51:26

Megható ünnepség keretében búcsúztatták a hat végzős osztálynak a diákjait, akik a következő időszakban immár az érettségi erőpróbájára készülnek majd. A Nagykárolyi Elméleti Líceumban három magyar és ugyanennyi román tannyelvű osztály ballagott el.

Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a nagykárolyi református templomban a Nagykárolyi Elméleti Líceum végzős diákjainak a ballagási ceremóniája. A délelőtti istentiszteletet követően a végzősök, valamint osztályfőnökeik és a családtagok átvonultak az iskolába, ahol lezajlott az utolsó osztályfőnöki óra. Folytatódtak a hagyományok, hiszen az összes osztálytól elbúcsúztak a tizenkettedikesek, majd énekelve elfoglalták kijelölt helyeiket az iskola udvarán. Hatalmas tömeg vett részt a ballagási ünnepségen, amely a himnusz meghallgatásával vette kezdetét.

Zsidó Sándor, az iskola igazgatója köszöntötte a tanulókat, valamint ő volt az is, aki az ünnepi esemény során a kiemelten díjazott tanulók jutalmát átadta. Az igazgatót követően Rodica Pop aligazgatónő szólt a hallgatósághoz. Az aligazgatónő elmondta, hogy elérkezettnek látja az időt arra is, hogy ne csak a végzősökhöz szóljanak ezen az eseményen, hanem a pedagógusokról, a tanárokról is, akiknek a rangja, címe méltatlanul háttérbe szorult az utóbbi időszakban. „Azok a végzősök, akiktől most búcsúzunk, s akikre nagyon büszkék vagyunk, az utóbbi négy évben remek eredményekkel örvendeztettek meg minket. Az ő hátuk mögött olyan emberek álltak, akiknek a neve most nem hangzik el, ők a pedagógusok” — mondta az aligazgatónő, kiemelve, hogy ezek a pedagógusok a tanév minden napján szívvel és lélekkel dolgoznak a gyermekek sikeréért, hogy minél biztosabb tudásanyaggal engedjék ki őket az életbe.

Az aligazgatónőt követően a végzős diákokat jutalmazták. Az évfolyamelsők díjazása, valamint a sportteljesítményért járó oklevelek átvétele után a rendezvény vélhetően legmeghatóbb momentuma következett. Pete-Komáromy Gergő helyi vállalkozó ugyanis alapított egy díjat, amelyet Muszka Ágnes tragikusan hirtelen elhunyt informatikatanár emlékének ajánlott. Azon diákok kapják meg ezentúl ezt az elismerést, akik az Elméleti Líceumban töltött négy év alatt a legjobban szerepeltek az informatikaversenyeken. Idén Oláh István és Kunc Krisztofer vehették át a jutalmat.

Az iskola magyar szakos tanárnőinek a kezdeményezésére díjazták azokat a végzős tanulókat is, akik kimagasló eredményeket értek el a tantárgyversenyeken. Az idei ballagók közül a XII. B osztály tanulói, Filip Rebeka, Muszka Zsuzsa, Schlachter Kincső és Tabi Boglárka vehették át a jutalmat munkájukért.

A rendezvény egyik fontos momentuma volt továbbá az iskola kulcsainak jelképes átadási ceremóniája. Az Elméleti Líceum nem csak egy iskola, ez egy második otthon, amelynek jó hírét eztán a következő generációk diákjai viszik majd tovább, hangzott el a rendezvényen.

 

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
22 mérföld
Ma, 20:45
Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor k
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. október 18.
Ha megtudja, hogy egy korábbi nézeteltérése félreértésből adódott, azonnal tisztázza a helyzetet és hozza helyre a korábbi harmóniát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...