×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
4 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Új lakóházak a sárerdei úton

2020.01.21 - 08:29
Megosztás:
Új lakóházak a  sárerdei úton

Kisebb méretű lakóparkot építene egy vállalkozó a szatmárnémeti Gorunului utca elején, hétfőn tartottak közmeghallgatást ennek ügyében a városházán.

Az ügy érdekessége, hogy a tervrajz szerint a körgyűrű közvetlen szomszédságában tervezik megépíteni a lakóházakat, de a tervező közvitán megjelent képviselője szerint lesz akkora távolság az új út és a házak között, hogy a forgalom nem lesz zavaró a lakók számára. Úgy rajzolták be a tervekbe az épületegyüttest, hogy az épületek közül egyik sem lesz harminc méternél közelebb a gyorsforgalmi úthoz, a közúthoz a zöldövezetek kerülnek majd, a lakóházakat pedig a parcella távolabbi szélén építik majd meg.

Ha végeznek az engedélyeztetéssel, hat tömbház fog épülni a Gorunului utcai egy hektáros telken, mindegyikben hét-hét lakásnak lesz hely, és mindegyik épületnek a lakók által közösen használható teraszt is kialakítanak majd. Pince és alagsor építése is szerepel a tervekben, az épületek földszintjét pedig kereskedelmi egységek számára alakítják ki.

A beruházónak övezeti városrendezési tervre van szüksége, feloldandó az egyébként itt érvényben lévő építkezési tilalmat; az ehhez vezető első hivatalos lépés volt a tegnapi közmeghallgatás. Az engedélyeztetési folyamatot követően még városrendezési bizonylatra és tanácsi beleegyezésre van szükség az építkezési engedély megszerzéséhez és a munka elkezdéséhez, de ha minden jól halad, a munkagépek akár már idén megjelenhetnek a területen.