Új parkolási rend a Horea utcában
Utoljára módositva: 2013-05-03 17:21:54

Péntektől új parkolási rendet vezettek be a szatmárnémeti Horea utcában, az egyenes helyett a ferde az új szabály a bal oldalon. Tízzel több parkolóhely lett így, meg elférnek a tűzoltók is.

 

Már reggel korán vonalaztak az utcában

Új rend szerint parkolnak mától az autók a szatmárnémeti Horea utca bal oldalán, annak teljes hosszában. Az utca jobb felén a járdával párhuzamos parkolási rend továbbra is megmaradt, a színház utcájának bal oldalán azonban az eddigi járdával párhuzamos parkolóhelyek csíkjai helyett a járdára ferdén merőleges elválasztó csíkokat festettek fel — a tegnapi gyérebb autós jelenlétet kihasználva — a Rosign Kft. emberei.

 

Marad hely elég

 

A szatmárnémeti közlekedési bizottsági döntés nyomán megváltoztatott rend alapján tízzel többen tudnak majd megállni az utca bal oldalán, és jobban kihasználhatóak a helyek így. A mérések szerint elegendő hely marad eljárni a két sor parkoló autó között, a számítások szerint a tűzoltó- és mentőautó is el fog férni az egyirányú utcában.

A döntést nemcsak a parkolóhelyek számának növelése indokolta, hanem az is, hogy a járdával párhuzamosan parkoló autók közé egyébként is be-beparkoltak derékszögben. Ez aztán nagy galibát tudott okozni kiálláskor, ráadásul nemegyszer csak kanyarogva lehetett átjutni az egyébként nyílegyenes utcán az autó orrát a többi közé ferdén betoló könnyelmű autósok miatt.

 

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Különfélék
Eladó jó minőségű házi szilvapálinka. Tel: 0740478969.
Tovább >>>
Állás
Megbízható, független gondozónőt keresünk, idős hölgy mellé...
Tovább >>>
Eladó Ház
Téglaház eladó Csengerújfaluban. Tel. 0361805960.
Tovább >>>
Állás
Erdődre és Szatmárnémetibe sportfogadó irodába alkalmazottat keresünk. Tel....
Tovább >>>
Eladó Különfélék
Eladó jó minőségű szilva pálinka. Tel: 0740478969.
Tovább >>>
Eladó Ház
Eladó kétszobás lakás a 14 Mai negyedben, csendes...
Tovább >>>
Szolgáltatás
Üdvözöllek! Mondd csak, megszeretnél tanulni szintetizátoron játszani, kedvenc...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Jupiter Ascending-Jupiter felemelkedése
Ma, 15:00
Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát h
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Shaun the Sheep-Shaun, a bárány - a film
Ma, 17:20
Shaun egy okos, ám rosszcsont bárány, aki a Moszatvég farmon él nyájával, a Gazda és a Bitzer nevű, jólelkű, ám tehetségtelen juhászkutya óvó tekintetétől kísérve. Bár Shaun minden erejével azon van, hogy feldobja az unalmas tanyasi napokat, egy idő után úgy dönt, izgalmasabb kalandok után néz. Persze az ilyesmivel nem árt vigyázni. Az események hirtelen elszabadulnak és Shaun csínytevésének eredményeként a Gazda kénytelen lesz hátrahagyni szeretett farmját. Shaunnak a saját patái közé kell venn
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
The Boy Next Door-A szomszéd fiú
Ma, 19:00
A férjétől frissen elvált Claire (Jennifer Lopez) józan ítélőképességét elveszítve egy éjszakás kalandba bonyolódik tinédzser fiának legjobb barátjával, akit Ryan Guzman alakít. A bajok akkor kezdődnek, amikor Claire megpróbál hirtelen véget vetni a fiú vonzalmának, mert attól tart, hogy Noah rajongása túl hevessé vált.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Fifty Shades of Grey-A szürke ötven árnyalata
Ma, 21:00
A szürke ötven árnyalata a világszerte hatalmas karriert befutott bestseller várva várt filmváltozata. Kiadása óta az Ötven árnyalat trilógiát 51 nyelvre fordították le, és több mint 100 millió példányt adtak el belőle nyomtatott és digitális formában, és ezzel a trilógia bekerült minden idők leggyorsabban legnagyobb példányszámban fogyó könyvei közé.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


Valutaárfolyam

4 - 03 - 2015
1 EUR
4.4551 RON
100 HUF
1.4607 RON
1 USD
3.9892 RON
Az adatokat a Román Nemzeti Bank szolgáltatja
KÖRKÉRDÉS
Hogyan védekezel a megfázás ellen?
Különféle vitaminokat szedek
Rengeteg gyümölcsöt fogyasztok ilyenkor
Mindig figyelek arra, hogy kellően fel legyek öltözve
Nem szoktam megfázni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2015. március 4.
Ha nem várja egy biztos másik állás, legyen kevésbé öntudatos! Ha vitába keveredik a főnökével, az súlyos következményekkel járhat. Inkább legyen megalkuvó, mint munkanélküli.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2015. március 4.)


    KONYHA
    Hozzávalók 24 darabhoz a tésztához: 1 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 4 dkg porcukor, 50 dkg liszt, só, ...