Újabb emlékmű Szamoskrassón
Utoljára módositva: 2014-11-06 15:54:39

A Szamoskrassói Református Egyházközség, a helyi Bem József Általános Iskola és Kolcs Község Polgármesteri hivatala egy újabb emlékmű felállításáról döntött egy tegnapi megbeszélésen.

 

Kijelölték az emlékmű helyét

Kolcs községben nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy emlékművet állítsanak azoknak a személyiségeknek, akik kiemelkedő kulturális és közéleti szerepet játszottak a község területén. A Bem-kultusz kialakítása után egy újabb emlékmű létrehozását tűzték ki célul, ennek megvalósításáról tárgyaltak tegnap a szamoskrassói Darvay-kúria tanácstermében. A megbeszélésen részt vett Domokos Sándor polgármester, Sipos László református lelkipásztor, Kallós Zoltán, a Bem József Általános Iskola igazgatója, Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke és Erdei D. István parlamenti képviselő. A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a templom előtti parkban egy obeliszket állítanak fel, amelyre majd felkerül négy emléktábla Radnóti Miklós, Móricz Zsigond, Sinka Lajos és Tóth Kálmán neveivel. Radnóti Miklóst 1940-ben sorozták munkatáborba, ez év októberében érkezett Szatmár megyébe, járt Nagykárolyban, Szinérváralján, végül a szamosveresmarti munkatáborba került, ahonnan gyakran átjárt Szamoskrassóra, ahol rádiót hallgatott Epstein Endre gyógyszerésznél, de megfordult Krasznabélteken és Tasnádon is. Móricz Zsigmondról annyit tudunk, hogy 1903–1905 között a Kisfaludy Társaság megbízásából járt népköltészeti gyűjtőúton Szatmár megyében, ebben az időszakban járt Szamoskrassón. Sinka Lajos és Tóth Kálmán hosszú évekig volt tanító a szamoskrassói egyházi iskolában, a helyiek fontosnak tartják, hogy a nevük fennmaradjon. A tegnapi megbeszélésen a kezdeményező bizottság abban állapodott meg, hogy az emlékművet közadakozásból hozza létre úgy, hogy felújítja a templom előtti parkot, annak érdekében, hogy az emlékmű a főútról jól észrevehető helyre kerüljön. Erdei D. István parlamenti képviselő elsőként jelentette be, hogy anyagilag is támogatni fogja a kezdeményezést, a szervezők számítanak mások anyagi támogatására is.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Deadpool 2
Ma, 19:15
Miután túlél egy csaknem halálos kimenetelű találkozást egy tehénnel, az eltorzult ábrázatú büfés szakács (Wade Wilson) azon fáradozik, hogy beteljesítve álmát ő legyen varázslatos városának legszexibb pultosa, s közben azzal is kénytelen megbarátkozni, hogy elveszítette ízl(el)ését. Hogy ismét megfűszerezze életét, no meg hogy szert tegyen egy fluxuskondenzátorra, Wade nindzsákkal, a jakuzával és pár szexuálisan túlfűtött kutyával is megbirkózik. Beutazza a világot, s közben felfedezi a család,
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit tervezel a hosszúhétvégére?
Kirándulást
Strandolást
Wellness-hétvégét
Nagyakarítást
Pihenést
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. május 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 2 ek. holland kakaópor, 10 dkg vaj (+ a tepsihez), 4 db tojás, 15 dkg ...