×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Újabb híd épül a Szamoson

2016.12.14 - 08:00
Megosztás:
Újabb híd épül a Szamoson

Szatmár és Máramaros megyét fogja összekötni a Remetemezőnél épülő Szamos-híd, amely több mint égetően szükséges: 74 km hosszan egyetlen híd sincs, a bátrabbakat komp szállítja.

„Pihen a komp, kikötötték” — ha most még nem is, de hamarosan jól megérdemelt pihenőre kerül (s legfeljebb nyáron turistalátványosságként indul újra) a remetemezői komp, amely több mint másfél évszázada szállítja az utasokat, egykor szekereket, ma gépkocsikat a Szamos egyik partjáról a másikra, vagy ha úgy jobban tetszik: Szatmár megyéből Máramaros megyébe. A környékbeli települések lakói és a közigazgatási egységek vezetői már évtizedek óta szorgalmazzák egy híd építését s nem alaptalanul, ugyanis az egyik „legközelebbi” híd 19 kilométerre, Erdőszádánál, a másik pedig 55 kilométerre, Szatmárnémetiben (Decebal híd) található — azaz egy 74 kilométer hosszú szakaszon nincs egyetlenegy épített átkelő sem a Szamoson. Elunva a hiábavaló szorgalmazásokat és az épp aktuális kormánynak célzott, hiábavalónak tűnő kéréseket-kérvényeket, Szinérváralja városa a tettek mezejére lépett és pályázatot hirdetett a híd megépítésére, önerőből vállalva az építkezés költségeit, Remetemező önkormányzatával, mint csendestárssal közösen. „A licit sikeresen lezárult, azaz van nyertes kivitelező egy nagybányai cég személyében, s remélem nem lesznek óvások, hogy mielőbb meg lehessen kötni a szerződést, és tavasszal, amint az időjárás engedi, megkezdhessék az építkezést, amelyet 36 hónap alatt kell befejezniük” — magyarázta szerkesztőségünk megkeresésére Ioan Grad remetemezői polgármester. A munkálatok 3,4 millió euróba kerülnek, s mint azt Gabriela Tulbure szinérváraljai polgármester többször is megfogalmazta, az Országos Helyi Fejlesztési Programon (PNDL) keresztül is szeretnének finanszírozáshoz jutni. Az elkészült műszaki tervek alapján a kétsávos, 35 méter hosszú és 15,30 méter széles híd ugyanott fog áthaladni a Szamos felett, mint ahol most a komp közlekedik a folyón. „Nagyon fontos ez a híd nemcsak Szinérváraljának, de Remetemezőnek, a környező településeknek és az Avasnak is — egyrészt mert jelentős távolságok csökkennének le (például a Kolozsvárra menők 35 kilométert fognak „megspórolni”); másrészt a gazdasági fejlődés szempontjából is elengedhetetlen egy tisztességes átkelő a folyón, hogy a biztonságról már ne is beszéljek. Szerencsére az utóbbi időben nem történtek balesetek a kompnál, de hat-hét évvel ezelőtt egy férfi életét vesztette, amikor átkelés közben a folyóba zuhant. A komppal való átkelésnek is megvan a maga romantikája és látványossága — de a XXI. században, Európa közepén ez már csak turistacsalogató érdekesség kell(ene) legyen, nem a mindennapi közlekedés része” — fogalmazott a szinérváraljai polgármester.