×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
közepes eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Újabb skalpot szedett az Olimpia

2016.11.24 - 08:29
Megosztás:
Újabb skalpot szedett az Olimpia

Tovább gyűjtögeti pontjait a Szatmárnémeti Olimpia, és már a tabella 4. helyén állomásozik a csapat, miután tegnap hazai környezetben legyőzte a Foresta Suceavát 3–0 (1–0) arányban.

Tegnap a Román Labdarúgó 2. Liga 18. fordulójában a Szatmárnémeti Olimpia a Foresta Suceava csapatát fogadta hazai pályán délután 2 órától. A mérkőzést megelőző percekben a múlt héten elhunyt Daniel Prodan előtt tisztelgett a csapat, a pályára pedig kivonultak az egykori játékos volt csapattársai és hozzátartozói is, akik aztán a pálya mellett elhelyezett, Prodan arcképét ábrázoló panó előtt helyeztek el virágokat és mécseseket.

A mérkőzés a 6. percben ismét félbeszakadt egy néma perc erejéig, ugyanis Prodan az Olimpiában egykor 6-os mezben játszott.

Már a mérkőzés elején is aktívabb volt a hazai alakulat, sőt, a 9. percben egy bal oldali beadás után Onicaş meg is szerezte az Olimpia számára a vezetését. Az első félidőben két hazai szabadrúgáson és egy veszélyesebb szögleten kívül nem volt több helyzet, viszont szinte az egész játékrészben a szatmáriak dominálták a játékot.

A szünet után sem tört meg az Oli lendülete, és alig 8 perccel a második félidő kezdése után jött is a második találat, ezúttal Muntean beadását Krausz értékesítette. A játékos először szerzett gólt a sárga-kék mezben. A vendégek számára nem csak a bekapott gól volt az, ami tovább rontott az esélyeken, de Niga kapust a gól pillanatában a nagy kavarodásban elég rendesen megtaposták, és fájdalmai miatt nem tudta vállalni a játék folytatását, így kapuscsere következett. A beálló Hînţăscu csak remélhette, hogy az Olimpia leáll és nem erőlteti tovább a vendégkapu ostromát, de ez természetesen nem történt meg, és ő sem hagyhatta el a pályát kapott gól nélkül, ugyanis az egész mérkőzésen aktív Muntean egy akció során nem egy csapattárshoz továbbította a labdát, hanem egyenesen a kapu irányába fejelt, beállítva a 3–0-s végeredményt.

 

 

Bajnai Botond