×
2024. 04 17.
Szerda
Rudolf
8 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Újévi szórakoztatásra készülnek

2016.10.21 - 16:02
Megosztás:
Újévi szórakoztatásra készülnek

Lassan-lassan kezd körvonalazódni egy újabb Nóném-előadás, tudtuk meg Tempfli Katalintól, a nagykárolyi amatőr színjátszó csoport vezetőjétől.

Több telt házas előadást követően ismét nevettetésre készülnek a csapat tagjai, akik hosszas egyeztetést követően, január 7-én és 8-án állnak majd a városi színház színpadára. „Szilveszteri kabaréra készülünk, még nem gőzerővel, de már ötletelünk, az agyamban is sorra jönnek az újabb és újabb elképzelések, melyekből remélhetőleg ismételten egy nagy sikerű, zenés, szöveges, tréfás, nevettető előadás kerekedik majd ki. Nagy öröm számunkra, hogy a közönség minden alkalommal szerette az előadásainkat, reméljük, hogy ezt a bizalmat továbbra is sikerül megőriznünk. Azért nem hallott rólunk hosszabb ideje a közönségünk, mert amatőr csapat lévén, mindenki rendelkezik civil élettel, foglalkozással, ahol teljesítenie kell. S bár csak öten vagyunk — diákok, dolgozó férfiak, édesapák — mégis nagy nehézséget jelent, hogy egyszerre tudjuk szabaddá tenni magunkat, s még a színházban is épp akkor legyen egy szabad időpont” — magyarázza Tempfli Katalin. Az utószilveszteri előadást kétszer mutatják majd be, hogy minden érdeklődő megtekinthesse a vidámnak ígérkező darabot. A távlati tervekkel kapcsolatban Kati elárulta, hogy felvette a kapcsolatot Szabó Tiborral, aki ma Magyarországon tevékenykedik színművészként, s aki volt olyan kedves és nem zárkózott el egy közös munka ötletétől, de minderről még nem szeretett volna konkrétumokat elárulni.