×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Magazin

Újra összejön egy segélydalra a világsztárok

2014.11.11 - 19:00
Megosztás:
Újra összejön egy segélydalra a világsztárok

Negyedszerre rögzítik az egykori Band Aid-féle Do They Know It's Christmast – ez alkalommal az ebolasújtotta Afrikáért, adja hírül a Guardian.

Harminc év telt el azóta, hogy az Ultravox-vezér, később szólóelőadó, Midge Ure és az egykori Boomtown Rats-frontember, később ugyancsak szólókarriert indító, és A fal című filmmusicalből is ismerős Bob Geldof vezetésével az akkori angol popzene krémje segélydalt készített az afrikai éhezők számára. A felvétel 1984. november 25-én készült, a kislemez három nappal később jelent meg. 3,7 millió példány kelt el belőle és összesen 8 millió font bevételt termelt. Hamarosan (1985. január 28-án) elkészült, majd (1985. március 7-én) megjelent az amerikai könnyűzenészek hasonló dala, We Are The World címmel. 1985. július 13-án pedig – több helyszínnel – megrendezték a történelmi jelentőségű segélykoncertet, a Live Aidet. Az 1984-es dalnak most új változata készül – immár a negyedik alkalommal. A második változatot1989-ben, a harmadikat pedig 2004-ben vették fel. A projektet – melynek bevételeiből az afrikai ebolabetegeket támogatják majd – ismét Midge Ure és Sir Bob Geldof vezeti. A dalt többek közt a Sam Smith, Ed Sheeran, Adele, Emeli Sandé, Ellie Goulding, Sinead O'Connor, a Bastille, a OneDirection, az Elbow, a Coldplay tagjai éneklik el – és persze Bono, aki harmadik alkalommal fut neki a Do They Know It's Christmas-nek. Bár számos előadó jelezte érkezését, a felállás ugyanakkor még nem teljesen kőbe vésett, mondta el a Midge Ure – „Még nem tudjuk pontosan, kik jönnek el. Aznap dől el minden. A hozzájárulás a lényeg, nem az, hogy ki mit énekel” – mondta a veterán zenész. Geldof a dal újrafelvételét bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem a nosztalgia motiválta őt és Midge Ure-t, hanem a nyugat-afrikai ebolahelyzet – egyben pedig megkért mindenkit, hogy függetlenül attól, hogy szereti vagy sem ezt a dalt, vásárolja majd meg a felvételt. A Band Aid 30 a tervek szerint szombaton veszi fel az új változatot, s a felvétel hétfő reggeltől (a keverést és az utómunkákat követően) hétfő reggeltől már elérhető és megvásárolható lesz. A fizikai kislemez megjelenési dátuma e pillanatban még nem ismert.