Újra úton a KÖDIK-kel

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Diákszínjátszó Köre, a KÖDIK újra nagy kaland elé nézett. Felkerekedtünk, és elvittük kedvenc darabunkat — amelynek címe Bölcsőm volt a koporsó — testvériskolánkba, Debrecenbe és egyúttal egy színjátszó fesztiválra is, Derecskére.

Debreceni utunk célja az iskolák közötti kapcsolat elmélyítése volt, ám ez az utazás lassan már hagyománnyá válik, hisz minden évben bemutatjuk ottani barátainknak az új darabunkat. Amint megérkeztünk, rögtön találkoztunk is barátainkkal, akiket tavaly ismertünk meg. Ők bekísértek minket egy osztályterembe, ahonnan már más emberekként jöttünk ki. Mindannyian felöltöttük magunkra annak a szereplőnek a ruháját, akit játszottunk, és már mentünk is a hallba, ahol már vártak ránk. Telt ház volt, sokaknak ülőhely sem jutott. Még az idő is megállt a teremben, olyan csendben figyeltek minket diáktársaink, s az izgalmasabb jeleneteknél a pattanásig feszült idegek egyre feljebb és feljebb kerültek, közelebb a tetőponthoz, amikor is gondolatban egyszerre borították fel az idegességtől és a félelemtől Tonival az asztalt. Az utolsó mondat elhangzása után még egy pillanatig élték, éltük azt a jelenetet, és aztán a nagy csendben, amikor végre valaki elhitte, hogy vége, és képes volt visszatérni a jelenbe, a mi világunkba, kitört a tapsvihar. Ebből az óriási élvezetből is, amit a színjátszás ad nekünk, csak ez a hangos ütemes tapsolás keltett fel bennünket. Miután fogadtuk az igazgatónő gratulációit, felöltöttük magunkra igazi önmagunkat, és helyet cseréltünk barátainkkal, hiszen ők is készültek nekünk egy előadással. Shakespeare Rómeó és Júliájának egy átdolgozott verzióját mutatták be, amit mi is nagy érdeklődéssel figyeltünk. Jó volt látni, hogy máshol is vannak olyan diákok, akik legalább annyira a színház szerelmesei, mint mi. Ezután együtt ebédeltünk meg, közben pedig a régi barátaink mellé újakat is szereztünk. Majd egy rövid városnézésre invitáltak minket, amelynek keretein belül ellátogattunk a moziba is. Közeledett viszont a délután, amikor is át kellett mennünk Derecskére. Elbúcsúztunk tehát barátainktól, és megígértük, hogy „jövőre, veled, ugyanitt”.

Derecskén már várt minket a Kótsi Patkó János Minősítő Diákszínjátszó Fesztivál. Derecskén kiszállva megszállt minket a színház fantomja. Az esti próba alkalmával úgy vettük birtokba a színpadot, mintha mindig is a miénk lett volna. Szinte lubickoltunk az örömben, hisz a nagyszínpad számunkra olyan volt, mint egy valódi színház. Kipróbáltuk a hangosítást, a fénytechnikát, benéztünk minden kis zegzugba, és hagytuk, hogy beköltözzön orrunkba a színházillat. Másnap a megnyitón, amikor megtudtuk, hogy milyen neves, hozzáértő zsűri fog minket értékelni, nagyon izgulni kezdtünk, ám amikor az első előadás kezdetét vette, ez az érzés hamar elszállt. 16 csapat vett részt a fesztiválon, és 2 napig folyt a színdarabáradat. Rengeteg érdekes darabot láttunk, és sok emberrel megismerkedtünk. Pénteken viszont mi következtünk. Harmadikként léptünk színpadra.

Szövegismétlés. Fel-alá járkálás. Idegesség. Próbálkozás az ellazulással. Izgulás. Arcfestés. Utolsó korty víz. Mindenki a helyére. Egypercnyi csend. Gyors szívverés. Hallgatom a mellettem álló szuszogását. Szem becsuk. Euforikus érzés. Függöny ki. A szem nyitva. Kopog a magassarkú cipőm. Bent vagyok. Élem a jelenetet. Más vagyok már. Más ember vagy más angyal. És csak akkor veszem észre, hogy nem valóság volt, amikor mindenki állva tapsol, és két oldalról megragadják a kezem. Meghajlás. Izzadság. Lihegés. Lámpák és nézők. Magamat keresem. Még magam és a szerepem között félúton. Minden meghajlással egyre közelebb vagyok a felébredéshez. Nem. Nem. Nem akarom! Még nem! Nem érhet ilyen gyorsan véget… és máris az orromra csapják a függönyt.

A délutáni eredményhirdetés már csak a hab volt a tortán, hisz az élmény már oly sokat jelent, hogy szinte fel sem fogjuk, amikor kimondják, hogy a fesztivál különdíját kaptuk meg. Az ezüst fokozatról nem is beszélve. Köszönjük minden támogatónknak az élményt, köztük a Rákóczi Szövetségnek, Csorján Árpád tanár úrnak és Szabó Emese tanárnőnek!

Besenyődi Judit

X. E osztályos tanuló