Újváros nyerte az avasi derbit
Utoljára módositva: 2019-05-17 09:11:24

A hajrára kiéleződhet a csata az első helyért az A-csoportban, ugyanis az avasi csatát a széria veretlen, de a második helyén álló csapata, Avasújváros nyerte meg.

A Talna simán verte az éllovas vendéglátóját, az Avasfelsőfalut, és ezzel három pontra csökkentette hátrányát a táblázatban. Ráadásul az Energiának eggyel több lejátszott meccse van, így az idény alapszakaszának a végére elvesztheti első helyét.

Ebben a csoportban meglepetést okozott a lázári legénység is, miután odahaza legyőzte a csoport harmadik helyén tanyázó mikolai ellenfelét.

A B-csoportban a tervezett hatból csak három mérkőzést játszottak le: egyet halasztottak, kettőt pedig zöldasztalnál nyert meg a csapat, mivel az ellenfél igazolatlanul hiányzott. Azok, akik játszottak és nyertek, mindegyik együttes egy helyet lépett feljebb a táblázatban.

A C-csoportban meglepetésként említhetjük a Lucăceni győzelmét Kálmánd ellen, és a börvelyiek kaplonyi pontszerzését.

Liga 4, A-csoport, 20. forduló

Aranyosmeggyesi Dacia – Szatmárudvari Someşul 2–2

Avasfelsőfalui Energia – Avasújvárosi Talna 1–4

Egri Sasok – Apai Victoria 3–6

Batizi Sportul – Halmi Speranţa 2–11

Lázári Voinţa – Mikola Turul 3–2

Sárközújlaki AS – Meggyesgombási Venus 3–0

1 Avasfelsőfalu 20 18 0 2 90–20 54
2 Avasújváros 19 16 3 0 105–18 51
3 Mikola 19 12 1 6 62–32 37
4 Halmi 19 11 3 5 59–38 36
5 Apa 20 10 3 7 58–30 33
6 Aranyosmeggyes 19 8 4 7 34–38 28
7 Sárközújlak 20 8 2 10 26–40 26
8 Lázári 19 6 2 11 31–42 20
9 Meggyesgombás 20 5 3 12 36–65 18
10 Szatmárudvari 19 5 1 13 31–67 16
11 Batiz 19 4 1 14 26–79 13
12 Egri 19 1 1 17 16–105 4

Liga 4, B-csoport, 20. forduló

Luceafărul Decebal – Kismajtényi Crasna 1–2

Óvári Someşul – Pálfalvi Unirea 2–1

Vetési Viitorul – Szamosdobi Voinţa 5–4

Játék nélkül

Szatmárnémeti VSK Olimpia – Erdődi Cetate 3–0

Királydaróci Atletic – Bábcai Voinţa 0–3.

Halasztották

Pusztadaróci Recolta – Bélteki Ştiinţa

1 VSK Olimpia 19 19 0 0 88–3 57
2 Kismajtény 20 14 2 4 70–24 44
3 Béltek 18 14 1 3 67–24 43
4 Bábca 18 12 1 5 60–46 37
5 Puzstadaróc 19 11 2 6 76–29 35
6 Decebal 17 11 1 5 50–44 34
7 Pálfalva 19 8 0 11 51–53 24
8 Óvári 20 6 2 12 34–81 20
9 Erdőd 20 6 1 13 41–56 19
10 Vetés 19 3 0 16 27–83 9
11 Szamosdob 17 3 0 14 25–86 9
12 Királydaróc 20 1 0 19 9–69 3*

* A bajnokságból visszalépett csapat.

Liga 4, C-csoport, 24. forduló

Viitorul Lucăceni – Kálmándi Schwaben 2–1

Érendrédi Real – Kaplonyi AS 1–2

Nagykárolyi VSK Victoria – Mezőteremi Victoria 8–0

Kaplonyi Fortuna – Börvelyi Stăruinţa 0–0

Halasztották

Mezőfényi Fröhlich – Gencsi AS

Piskolti Unirea – Csomaközi Schamagosch

Szabadnapos

Szaniszlói Recolta.

1 Kaplony 22 19 0 3 73–22 57
2 VSK Victoria 22 18 1 3 76–16 55
3 Fortuna 22 15 2 5 54–21 47
4 Csomaköz 21 15 1 5 45–31 46
5 Mezőfény 21 11 2 8 34–29 35
6 Érendréd 22 9 4 9 43–44 31
7 Kálmánd 22 8 4 10 40–40 28
8 Szaniszló 21 7 4 10 38–45 25
9 Piskolt 22 7 3 12 40–46 24
10 Gencs 22 5 4 13 32–63 19
11 Börvely 21 4 5 12 26–56 17
12 Lucaceni 22 5 2 15 27–72 17
13 Mezőterem 22 2 0 20 25–68 6
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...