Ungvári Krisztián mellett áll a város
Utoljára módositva: 2017-12-20 09:37:41

Hétfő este a szakszervezetek művelődési házában tartottak jótékonysági előadást a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai a 8 éves Ungvári Krisztián kezelési költségeinek finanszírozására.

A jótékonysági előadás két műsorvezetője, Makranczi Lilla és Borneas Cristian köszöntött mindenkit, aki jelen volt akár fellépőként, akár nézőként, hogy segíthessen az iskola 8 éves kisdiákjának, Ungvári Krisztiánnak. A jótékonysági est megszervezésében a Harag György Társulat vezetősége és munkatársai is segítettek, de a város magyar tannyelvű és magyar tagozatos iskolái, diákok, szülők, pedagógusok is az ügy mellé álltak, csakúgy, mint a civil szervezetek, a megye és a város vezetése, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége és tanári kara, a megyei tanfelügyelőség vezetősége, adományokkal segített a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Diáktanácsa, a Borókagyökér Egyesület, Gergely Attila sporttanár, a Szatmárnémeti Református Gimnázium Diáktanácsa és a KÖFEDISZ.

Az est megnyitóján Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója elismerően szólt arról, hogy nagyon sokan tartották fontosnak a rendezvény támogatását. „Advent van, a várakozás időszaka. Az iskolában van egy diák, akinek a családjában nagyon fontos most a hit és a remény. Ennek a családnak szeretne erőt adni az iskola és a város más iskoláinak tanulói, pedagógusai. Ennyi ember közös akarata és imádsága segíteni fog. Amikor nyilvánosságra került, hogy Ungvári Krisztián milyen betegségben szenved, nagyon sokan mentek el vért adni és ajánlották fel segítségüket. Bízunk abban, hogy sikerül meggyógyítani, hogy újra ott lehessen az osztálytársai között. Egyre több a felajánlás, és az összefogás legnagyobb jele a jótékonysági előadás, amelyen tíz iskola diákjai és tanárai mutatják be műsoraikat.”

A karitatív rendezvényen jelen lévő Călin Durla főtanfelügyelő gratulált a Kölcsey Ferenc Főgimnázium közösségének a kezdeményezéshez. Elmondta, hogy Romániában a kommunizmus éveiben az emberekből kihalt a hit, emiatt nagyon megváltozott a gondolkodásmód. A szeretet a legfontosabb érzés, ami nélkül nincs értelme az életnek. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége erről a szeretetről tett tanúbizonyságot, és sikerült közösséget teremtenie más iskolák diákjaival és pedagógusaival. Ezzel az összefogással példamutatóvá vált más iskolák számára is — fogalmazott.

Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy nagyon büszke volt iskolájára, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumra a kezdeményezésért. Megköszönte minden iskolának, hogy az ügy mellé álltak, bizonyítva, hogy Szatmárnémetiben van egy nagy család, amelyik összetart.

A fellépők sorát a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Fülemüle kórusa nyitotta Nevezi Dobosi Csilla karnagy vezetésével. Rácz Gergő Csak állj mellém című dalának előadása során a kórus kibővült a tanári kar képviselőinek kórusával is. Ők adták elő a Beatles Imagine című dalát is. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium X. D osztályos diákjai, Harangozó Zsófia és Kocsis Boglárka egy francia karácsonyi dalt énekeltek. Az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjai, Blatniczki Dóra és Chiorean Vanessa — felkészítő tanáruk Boros Marius — karácsonyi énekeket adtak elő. Szaxofonon játszott Vancea Florin és Robaş Răzvan, felkészítő tanáruk Topan Horaţiu. Karácsonyi dalt adott elő Francz Erik. Hegedűn Rusu Thais, oboán Banciu Patric, zongorán Ţimerman Graţian játszott (irányító tanár: Papp Beáta).

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium első osztályos tanulói, az A és B osztályok karácsonyi angyaltáncot adtak elő (felkészítők: Sárosi Melinda és Urbán Tünde).

Ungvári Krisztián az iskola második osztályának kisdiákja. Osztálytársai mind nagyon szurkolnak azért, hogy meggyógyuljon és visszatérhessen közéjük. Kis videóüzenetekkel, apró ajándékokkal próbálják tartani benne a lelket hétről hétre, és segíteni neki a gyógyulásban. Az est során fellépett az osztály minden tanulója, hiszen mindenki tenni akar valamit Krisztiánért. Népdalokkal és tánccal üzentek társuknak, műsorukat Fülöp Andrea tanítónéni és Kása Zsolt néptáncoktató állította össze.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai is műsorral készültek, elsőként két dal hangzott el: Cserháti Zsuzsa Én leszek című dala Bumbár Márton előadásában, majd a Márti dala Pfeifer Melany előadásában. Zongorán kísért: Hutzel Levente. Őket követte a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Harmónia kórusának egy csapata: Berchi Stefánia, Bumbár Márton, Dicső Dorottya, Dobos Abigél, Erdős Henrietta, Falup Edvin, Havas Panna, Hutzel Levente, Kala Karola, Karikás István, Kováts Álmos, Lepedus Erzsébet, Menzák Áron, Nagy Janka, Pfeifer Melany, Pfeifer Tibor, Póti Vivien, Renn Dávid, Scheitli Krisztina, Süveg Attila, Szőke Cecilia és Fehér Róbert. Előadásuk címe Pentatonix — That’s Christmas to me; kórusvezető: Hadházi Éva.

A 10-es Számú Általános Iskola latin táncokkal érkezett, előadta: Simon Luca és Simion Amalia. A Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola tanulói Sienkiewicz Tündérmese című színdarabját adták elő. Szereplők: Schöner Tünde, Oláh Daiana, Kozsán Tiffani, Engli-Pavlitska Daiana és Flekkenstein Réka. Felkészítők: Zab Tímea és Póti Hajnalka. Karácsonyi énekeket adott elő az Avram Iancu Általános Iskola kórusa, a Ion Creangă Általános Iskola diákjai pedig felcsíki táncokat adtak elő Kása Zsolt irányításával. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. E osztályos tanulója, Dobos Irisz Mécs László Egy királyfi három bánata című megzenésített versét adta elő. A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont néptánccsoportja szatmári táncokat adott elő, majd Kispál Nándor kalotaszegi legényest táncolt. A Bălcescu–Petőfi Általános Iskola VIII. osztálya egy nyírlugosi népi betlehemes játékot mutatott be Dobó Sándorné 1890-es gyűjtése nyomán. Felkészítők: Sebesi Ibolya és Mitroi Tímea tanárnők.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium kórusa Mátyás Erika tanárnő irányításával csángó esti imát és egy moldvai népdalfeldolgozást (Napot is szeretek), illetve népdalzsoltárokat adott elő. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákszínjátszói Besenyődi Judit és Lázár Dávid Boldizsár Péter Félálmaink című darabját mutatták be, felkészítőjük Csorján Árpád. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium IX. E osztályos diákja, Polacsek Eszter énekelt. Az estet a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Fülemüle kórusa zárta Nevezi Dobosi Csilla vezetésével.

A jegyek eladásából 17 865 lej, az RMDSZ Szatmár megyei Nőszervezete felajánlásából 5140 lej, a Borókagyökér kézműveseinek felajánlásából 400 lej gyűlt össze az Ungvári Krisztián gyógykezelésének támogatására szervezett jótékonysági rendezvényen.

Elek György

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 17:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Escobar
Ma, 18:40
1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Örökség
Ma, 21:00
Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. június 18.
Valaki most nagyon szeretné felhívni magára a figyelmedet, és nagyon szeretné, ha segítenél neki, de sajnos nem a megfelelő módon kér. Talán nem is kér, hanem rögtön leszúr, vagy veszekedni kezd, esetleg megkérdőjelezi az igazadat. Tudd, hogy ma minden ilyen reakció valójában egy-egy segélykérés.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 18.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...