Uniós támogatások: több helyen szorít a határidő
Utoljára módositva: 2014-10-17 10:03:18

Kevesebb, mint egy év áll rendelkezésére az uniós támogatást igénylőknek, hogy benyújtsák az utolsó kifizetési kérelmet is.

 

 

Magyar Lóránd, az AFIR Szatmár megyei főosztályvezetője

Igyekezniük kell az érintetteknek, ugyanis a Vidéki Befektetéseket Finanszírozó Ügynökség (AFIR) közleményben értesítette az Országos Vidékfejlesztési Program 2007–2013-as időszakának keretében támogatásra jogosultakat, hogy kevesebb, mint egy év múlva, 2015. szeptember 30-ig be kell fejezniük a pályázatok elszámolását, és addig a dátumig az utolsó kifizetési kérelmeket is be kell nyújtaniuk.

Magyar Lóránd, az AFIR Szatmár megyei kirendeltségének főosztályvezetője lapunknak elmondta, ez a pályázat lezárásának az egyik része, emellett az illető természetes vagy jogi személynek különböző működési engedélyeket kell benyújtania az AFIR helyi hivatalához, így a környezetvédelmi, egészségügyi és állategészségügyi engedélyeket. Ugyanakkor a pályázat jogi képviselőjének szakirányú végzettséggel kell rendelkeznie a pályázat profiljához kapcsolódóan, panziók esetében pedig szükséges a turisztikai minisztérium akkreditálása is. Természetesen jövő év szeptember 30-ig a szóban forgó beruházást száz százalékban be kell fejezni, tehát legyen működőképes.

Magyar kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy ha addig az érintettek nem teljesítik ezeket a feltételeket, akkor nem kapják meg a támogatást, sőt vissza kell fizetniük az eddig kifizetett összegeket is. „Sokan bíztak abban, hogy a határidőt kitolják 2016. szeptember 30-ig, Románia, Magyarország és Szlovákia kérte is ezt, de az Európai Bizottság nem hagyta jóvá, hanem az eredeti n+2-es vagyis a 2013 plusz két év variánst jelölte meg határidőnek” — jegyezte meg Magyar Lóránd.

A Szatmár megyei helyzetről szólva a főosztályvezető elmondta, az önkormányzatok esetében a programhoz utolsó hullámban csatlakozó községeknél (Tartolc, Bogdánd, Krasznaterebes) kérdéses a pályázat elszámolása, mivel még a közbeszerzési eljárást sem fejezték be, és gyakorlatilag csak 9 hónap áll majd a beruházás befejezésére. Ugyanakkor Szokond és Mikola esetében a kivitelező elleni csődeljárás miatt akadoznak a munkálatok. Ami a magánszektort illeti, a mezőgazdasági ágazatban érdekeltek, úgy tűnik, be tudják tartani a határidőt, ugyanakkor a mintegy 40 panzió, agropanzió és szabadidős központ befejezése terén akadnak gondok, sok esetben késésben vannak a beruházással.

Az összesített adatok szerint az AFIR országszerte eddig 6,43 milliárd eurót fizetett ki, ami a rendelkezésre álló összeg 73 százaléka, de ez Magyar szerint nem feltétlenül jelent konkrét számot, mivel sok a még futó pályázat. Ami a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakot illeti, a román illetékesek október 22-én kezdik meg a tárgyalásokat Brüsszelben az erre az időszakra vonatkozó vidékfejlesztési támogatásokról, ami 8,015 milliárd eurót tesz ki, és 14 kiírást foglal magába.

 Romász János

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Alita: A harc angyala
Ma, 21:00
Évszázadok múlva a jövőben, Iron City roncstelepén egy kiber-doktor, Ido, rábukkan a magára hagyott, eszméletlen kiborglányra, Alitára, és magával viszi klinikájára. Magához térve, Alita képtelen felidézni, kicsoda ő, és a világról sincsenek ismeretei; minden új élményt jelent számára. Próbál hozzászokni új életéhez és Iron City veszedelmekkel teli utcáihoz, miközben Ido óvná őt rejtélyes múltjától. A lány összebarátkozik a talpraesett Hugóval, aki viszont inkább segítene neki visszanyerni emlék
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. február 20.
Semmi sem tölti fel annyira, mint ha elegendő időt tölthet barátaival. Ha emberekkel lehet kapcsolatban, az tökéletesen regenerálja.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...