Ünnep a BBTE-n
Utoljára módositva: 2013-12-20 09:40:53

Karácsonyi ünnepséggel köszöntötték a téli vakációt a Babeş–Bolyai kihelyezett karán.

 

Sokan követték figyelemmel a hangulatos előadásokat

Ahogy az előző években, idén is ünnepi műsorral búcsúztak a tanintézménytől a téli szünet előtti utolsó egyetemi napon a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmári Kihelyezett Karának hallgatói. Amint azt Végh Balázs Bélától, a főiskola vezetőjétől megtudtuk, a hagyományos fellépéseket mindenki várja, mivel kitűnő hangulatú a rendezvény minden évben. Körülbelül 20 perces előadással készül az ünnepségre minden évfolyam, az eseményre pedig meghívják a tanárokat és a gyakorlatvezető pedagógusokat is. Idén egy érdekes bábelőadással tették még színesebbé a produkciók sorát — a főiskola bábcsoportja Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című darabjával lepte meg a népes publikumot. Szintén a hagyományhoz tartozik az, hogy egy lelkészt is meghívnak az előadásokra, idén pedig a választásuk a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum iskolalelkészére, a „Spiri”-ként emlegetett Miclaus Claudiura esett. A jezsuita atya köszöntőjében karácsony üzenetéről elmélkedett. Rámutatott: bár napjainkban sokak számára az anyagiakról, a boltokban vásárolt ajándékokról szól az ünnep, a jeles nap lényege viszont más, karácsony értelme az örömhír, hogy megszületett a világ Megváltója.

 

 

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
The Disaster Artist
Ma, 17:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 19:40
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 16.
Valaki a környezetében folyamatosan igyekszik kitérni a véleménynyilvánítás elől és ezzel az Ön dolgát nehezíti meg. Követeljen tőle állásfoglalást!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...