×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
7 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Ünnepeltek a gencsiek és az egriek

2017.06.06 - 13:57
Megosztás:
Ünnepeltek a gencsiek és az egriek

Az elmúlt hétvégén véget ért a labdarúgó Liga 5 2016–2017-es idénye, de mindkét csoport győztese már korábban eldőlt.

Az igazi ünnepelés viszont csak a hétvégén zajlott, miután a Gencsi SE és az Egri Sasok is lejátszották az utolsó bajnoki meccsüket. Ez a két együttes nyerte ugyanis a szériáját, a gencsiek öt pont előnyt megőrizve a mezőteremiek előtt, az egriek pedig tizenhárom ponttal maguk mögé utasítva a szamosdaraiakat.

A gencsiek vasárnap odahaza az Újmárnai Platanult verték 7–2-re, míg az egriek a kökényesdi 6–3-al búcsúztak a szezontól… és minden bizonnyal az ötödosztálytól is. Ugyanis a következő idényt a negyedik vonalba kezdheti mindkét együttes. Az egriek legalábbis nem vonakodnak attól, hogy osztályt váltsanak, ugyanis a szombati találkozó után a gólkirály Simon Elek a Facebook–oldalán írta, hogy feljutottak a Liga 4-be. Simon és a csapat másik veteránja, Márton Miklós egyébként utolsó meccsüket játszották, a közeljövőben vélhetően már csak tanácsokkal látják el a csapatot edzőként vagy klubképviselőként.

A Megyei Labdarúgó Egyesület által szervezett pontvadászat még nem ért véget. Bár a Liga 5-ben és a Liga 4 Elite-ben az elmúlt hétvégi meccsekkel lezárult a szezon, a Liga 4-ben még két forduló vár a csapatokra a idényzárásig. Az A–csoportban az Avasújfalui FC és a Lippói Dari, míg a B jelű szériában a Bábcai Voința és a Kaplonyi SE között dőlhet egy a bajnoki cím sorsa.

Megyei labdarúgás

Liga 4, A–csoport, 20. forduló

Szatmárhegyi Viitorul – Lázári Voinţa 6–1

Pálfalvai Unirea – Sárközújlaki SE 2–2

Halmi Speranța – Meggyesgombás Venus 7–1

Avasújfalui FC – Aranyosmeggyesi Dacia 2–2

A Szatmárudvari Someşul – Lippói Dari mérkőzés eredményét nem közölték.

Az Óvári Someșul szabadnapos volt.

1

Avasújfalu

18

13

2

3

62–22

41

2

Lippó

17

12

3

2

42–14

39

3

Halmi

18

10

2

6

62–40

32

4

Aranyosmeggyes

17

9

2

6

38–31

29

5

Sárközújlak

18

8

1

9

32–29

25

6

Óvári

18

6

5

7

27–33

23

7

Szatmárudvari

18

6

3

9

27–37

21

8

Lázári

19

7

0

12

40–53

21

9

Pálfalva

18

4

6

8

26–40

18

10

Szatmárhegy

18

5

3

10

28–58

18

11

Meggyesgombás

17

3

3

11

23–50

12

Liga 4, B–csoport, 20. forduló

Mezőfényi Fröhlich – Bábcai Voinţa 3–5

Tasnádszántói Vulturii – Szaniszlói Recolta 5–2

Kaplonyi SE – Csoamközi Schamagosch 6–1

Piskolti Unirea – Domahidai Olimpia 4–3

Börvelyi Stăruinţa – Kálmándi Schwaben 2–2

Érendérdi Real – Kaplonyi Fortuna 5–2

1

Bábca

20

15

2

3

66–27

47

2

Kaplonyi SE

20

14

1

5

60–30

43

3

Kálmánd

19

11

5

3

46–19

38

4

Fortuna

20

10

1

9

36–47

31

5

Csomaköz

19

9

2

8

49–47

29

6

Tasnádszántó

20

8

2

10

42–58

26

7

Piskolt

20

7

4

9

38–47

25

8

Szaniszló

20

7

2

11

40–46

23

9

Érendréd

20

6

3

11

47–52

21

10

Börvely

19

6

2

11

32–45

20

11

Mezőfény

19

5

4

10

24–33

19

12

Domahida

20

6

0

14

31–60

18

Liga 5, A–csoport, utolsó forduló

Viitorul Lucăceni – Királydaróci Crasna 6–0

Hadadi Chesi – Szopori Dacia 5–2

Mezőteremi Victoria – Érkávási Olimpia 2–1

Gencsi SE – Újmárnai Platanul 7–2

1

Gencs

22

17

4

1

90–31

55

2

Mezőterem

22

16

2

4

74–28

50

3

Érkávás

21

11

2

8

54–45

35

4

Lucăceni

21

8

4

9

45–48

28

5

Hadad

21

8

2

11

45–51

26

6

Újmárna

21

8

2

11

47–64

26

7

Királydaróc

20

6

1

13

37–65

19

8

Szopor

20

1

1

18

17–77

4

Liga 5, B–csoport, utolsó forduló

Kökényesdi Ugocsa – Egri Sasok 3–6

Borválaszúti Prietenia – Homoródi Codreana 3–0

Királydaróci Atletic – Szárazberki Unirea 2–2

Erdődi Cetate – Pusztadaróci Recolta III–Szamosdara 5–1

1

Egri

22

18

1

3

89–39

55

2

Recolta III

21

14

0

7

52–28

42

3

Prietenia

20

10

2

8

52–47

32

4

Cetate

22

9

2

11

53–42

29

5

Szárazberek

21

7

4

10

53–63

25

6

Homoród

22

7

4

11

39–59

25

7

Kökényesd

20

6

3

11

42–77

21

8

Királydaróc

22

4

4

14

32–57

16