Ünnepi hétvége a társulat jubileumán

Az elmúlt hétvégén ünnepelte az Északi Színház Harag György Társulata megalakulásának hatvanadik évfordulóját. A szervezők ünnepi hétvégét ígértek, a hangulat azonban elég fagyosra sikeredett, ugyanis hideg termekben nézte végig a közönség az előadásokat.

A jubileumi ünnepségeket két helyszínen tartották, az Északi Színház nagytermében — mely elvileg már zárva kellene hogy legyen, mivel az épületet EU-s finanszírozással teljesen felújítják — és a Szakszervezetek Művelődési Házában — ahol még az előző városvezetés kiépíttette a fűtési rendszert, a jelenlegi elöljárók pedig a gázszámla kifizetését is elmulasztották, így a szolgáltató lekapcsolta az épületet a hálózatról —, a fűtetlen termekben is színvonalas előadásokat láthatott a színházszerető szatmári közönség.

Pénteken az elmúlt hatvan év színházi fotóiból nyílt kiállítás az Északi Színház előcsarnokában, a tárlat anyagát Tóth-Páll Miklós és Méhes Kati színművészek ismertették, majd az ünnepségsorozat nyitórendezvénye, a Rokonok bemutatója következett, a díszelőadáson is maradtak üres székek a nézőtéren.

Az örökség kötelez

Még mielőtt felgördült volna a függöny, Bessenyei István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója köszöntötte a társulat volt és jelenlegi tagjait, a meghívottakat, valamint a közönséget. „Hatvanéves a Harag György Társulat, de mit is jelent ez a hatvan év, és miért fontos nekünk? — tette fel a kérdést az igazgató. „Hatvan év Szatmárnémeti évezredes történetében rövid idő, de a szatmári magyar színjátszás 223 éves történetében is csupán egy fejezet, még ha kétségtelenül a legfontosabb fejezet is. És ha arra gondolunk, hogy színházépületünk ezen a télen már a 122. életévét tölti, be kell látnunk, hogy az épület történetének is csupán az utolsó hat évtizedét határozta meg. A hivatásos magyar színtársulat megalakulása olyan mérföldkő, amit méltán jegyez fel a magyar színháztörténet és a helytörténet is. Mert állandó, magas színvonalú, szakmailag elismert magyar színjátszásról csak 1953-tól beszélhetünk Nagybányán, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagykárolyban, és sok helyütt, ahová ez a társulat eljutott, Csirák Csaba kifejezésével élve »a Harag György Társulat országában«. A mi örökségünkhöz a Harag György és az alapító nemzedék által képviselt igényesség és magas színvonal mellett — a szó jó és rossz értelmében egyaránt — hozzá tartozik a befagyott mosdóvíz története is. Alapítóink mesélték, hogy egy kiszálláson, éppen Tasnádon, Harag György gyermekkorának színhelyén, olyan metsző hidegben kellett játszaniuk, hogy az öltözői mosdótálban megfagyott a víz. De a Harag György Társulat teljesítette a misszióját, lejátszotta az előadást. (…) Harag György és az alapító nemzedék öröksége tehát az is, hogy a legnehezebb, legrosszabb körülmények között se hagyjuk cserben közönségünket, és minden nehézség ellenére megpróbáljunk magas szakmai színvonalon dolgozni. (…) Ennek az elődeinktől kapott örökségnek hála, ma még büszkébben ünnepelhetjük a múltat és a jelent: azt, hogy nemcsak voltunk, hanem vagyunk is, és mindig a saját utunkat fogjuk járni, ahogy ők is tették. Az ő örökségükkel a tarsolyunkban könnyebb vállalni a jelen kihívásait is: mert ez az örökség egyszerre bátorít és kötelez. Mindenekelőtt arra, hogy megőrizzük és tovább vigyük, minden körülmények között a tőlük tanult lendületet és elszántságot.”

Andrei Mihalache, az Északi Színház román társulatának művészeti vezetője előbb Sorin Oros megbízott vezérigazgató üzenetét olvasta fel, majd visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a szatmári színházhoz került és lehetősége volt sokat tanulni a magyar kollégáktól. Mihalache elmondta: a két társulat eddig is nagyon jól együttműködött, ő személyesen kiváló munkakapcsolatban volt a magyar társulat művészeti vezetőivel, emiatt szerinte nem kell a magyar és a román társulat különválasztásának gondolatával foglalkozni.

Önálló magyar színházat!

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő beszédében elmondta, a Harag György Társulat megalakulásától kezdve a lámpás szerepét vállalta magára, legfontosabb feladata a magyar művelődési élet és a magyarságtudat ébren tartása volt, a diktatúra legsötétebb éveiben is. A képviselő emlékeztetett arra, hogy 2012 júniusától új szelek fújnak Szatmárnémetiben a város- és megyeházán, majd megállapította, hogy az új szeleknek érezhetőek a hideg hullámai. Az áldatlan állapotok azt igazolják, hogy a magyar város- és megyevezetők leváltásával a minőségi kultúrát is háttérbe akarja szorítani a jelenlegi vezetés, ilyen körülmények között pedig eljött az ideje egy önálló magyar színház létrehozásának — összegzett Kereskényi.

Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója beszédében kiemelte: „Zavaros helyzetben és nehéz körülmények között készültünk erre az ünnepre, és ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak a kollégáknak, akik velem együtt szervezték és tervezték ezt az ünnepségsorozatot, illetve a szakmai programokat válogatták, hogy a körülmények nem csorbították a lelkesedésüket, nem szegték a kedvüket, és minden nehézség ellenére azon dolgoztak, hogy ne a körülményekhez, hanem az alkalomhoz méltó megemlékezést hozzanak létre. Szomorú, hogy fűtetlen teremben, kényszermegoldásokat alkalmazva kell megpróbálnunk ünnepi hangulatot teremteni, mint ahogy szomorú az is, hogy még ma sem tudhatjuk biztosan, mikor költözünk és mikor kezdődik el a színház felújítása. Nehéz helyzetünket pedig csak fokozza, hogy nem vagyunk, nem lehetünk a magunk urai, nem hozhatunk felelős döntéseket a saját sorsunkról, egy két tagozatos intézményvezetés gyámsága alatt. De azért, mint mondtam, a másik szemem nevet. Boldog vagyok, hogy minden akadályt leküzdve itt lehetünk és együtt ünnepelhetünk alapítóinkkal, volt és jelenlegi művészeinkkel, és mindazon meghívottainkkal, akiknek fontos a szatmári színház, a szatmári magyar kultúra ügye, és ezt bátran merik képviselni. (…) sok ember áldozatos munkájának köszönhetően ez a nehéz körülmények között létrehozott, és gyakran ma is súlyos problémákkal küzdő társulat hatvan év alatt az ország legkiterjedtebb bérletrendszerét építette fel, az ország legtöbb bérletesével rendelkező színházi műhelyévé nőtte ki magát, egyben a maga több mint negyvenezer nézőjével a legnézettebb erdélyi magyar társulatnak is számít (…) ez a puszta tény, a közönségünk számokban is kifejezhető, hatalmas szeretete és támogatása, a különböző pályázatokon elért sikereink, támogatóink nagylelkű segítsége és művészeink színvonalas munkája már önmagában is reményt ad az újabb hatvan évre. Reményt arra is, hogy a jövőben ez a társulat újra önállósulhat, híven az 1956-ban Nagybányáról Szatmárra költöző alapítók örökségéhez, akik önálló magyar színházat alapítottak Szatmárnémetiben. Ezzel a reménnyel és az előttünk álló újabb hatvan esztendők sikereibe vetett hittel és bizalommal tekintsünk ma vissza az elmúlt hatvan esztendőre.”

Elek György