×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Ünnepség lesz Nagykárolyban is

2015.08.20 - 09:33
Megosztás:
Ünnepség lesz Nagykárolyban is

Folytatva tavalyi kezdeményezését, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezetének tagjai ismét megemlékező műsort szerveznek, a magyar államalapítás évfordulójának alkalmából.

Az eseményre, mely ma este, 8 órától kerül bemutatásra a Károlyi-kastély lovagtermében, lelkesen készülnek a fellépők.

A Kovács Péter Zoltán rendezésében színpadra állított kollázselőadás keretében, közreműködik a Nóném Amatőr Színtársulat, a Carmina Renascentia Régizene-együttes, valami Vitéz Júlia és Putovits Ábel duója is. Szeresd az igaz ítéletet, ez az idei nagykárolyi előadás címe.

A tavaly első alkalommal mutattak be ünnepi előadást augusztus 20-án, Nagykárolyban. A bemutatott darab hatalmas sikert aratott. A közönség vastapssal jutalmazta a színi előadást, melyben a drámai pillanatoknak éppúgy szerep jutott, mint a táncnak. A sikert az idei előadással is szeretnék megismételni a szervezők. Az ünnepi előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak.