Útátadási ünnepség lesz Lázáriban szombaton
Utoljára módositva: 2015-06-26 15:12:35

Egész napos, éjszakába nyúló ünnepség keretében adják át ezen a szombaton a leaszfaltozott utat Nagypeleske és Zajta között. Az országhatár is nyitva lesz a rendezvények ideje alatt.

 

Lázáriak és zajtaiak közösen ünneplik szombaton Zajtán azt, hogy egy újabb lépéssel került egymáshoz közelebb a két szomszédos, ám az ország– és a schengeni határ által elválasztott település: elkészült az aszfaltos út Lázári és Zajta között.

 

Ünnepi beszédek

 

Az útátadási ünnepség június 27-én, Zajtán, a Sváb csűrben kezdődik. A közép-európai (magyar) idő szerint fél kettőkor kezdődő gyülekezőt követően délután két órakor vonulnak ki a határátkelőhöz a Demecseri Fúvószenekar és a Vitéz Gaál Lajos Kulturális Egyesület mazsorettjeinek kíséretében. Az út megnyitását jelképező szalagátvágást Perényi Zsigmond magyarországi európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, nemzetközi ügyekkel megbízott helyettes államtitkár ejti meg. A szalagátvágás után a Sváb csűrben beszédekkel folytatódik az ünnepség, itt szót kap majd Seszták Oszkár, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei közgyűlés elnöke és Baracsi Endre alelnök, Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Lengyel István lázári elöljáró és Kosztya Zoltán zajtai polgármester, valamint Sadam Soltys, a Lázárival testvértelepülési kapcsolatot ápoló lengyelországi Slopnice város polgármestere.

 

Szórakoztató programok

 

Magyar idő szerint délután fél öttől már az ünneplésen lesz a hangsúly, a Sváb csűrben ugyanis kulturális programsorozat kezdődik. Fellépnek: a Béres András Kör gyerek– és felnőtt tánccsoportja, az Erdőhát Tánccsoport, az Egri Csodaszarvas Néptáncegyüttes, a Hajnalpelika Együttes, a Halleglóra Énekegyüttes, a Méhteleki Néptánccsoport, a Szárazberki Hármashatár Egyesület hagyományőrző csoportja, a Vitéz Gaál Lajos Kulturális Egyesület énekkara, tánccsoportja és mazsorettjei, valamint a Zajtai Hagyományőrző Együttes.

Ugyancsak magyar idő szerint fél nyolctól a Hajnalpelika Kisszínpad Kulturális Egyesület humoros előadásán szórakozhatnak az ünneplők, a Kokas Banda közreműködésével pedig egy órával később táncház kezdődik.

Az ünnepség napján, június 27-én, szombaton kelet–európai (román) idő szerint délelőtt tizenegy órától vasárnap hajnali egy óráig lesz nyitva a határ Zajta és a Lázárihoz tartozó Nagypeleske között, személyi igazolvány birtokában akár autóval is át lehet majd itt hajtani.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...