×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Utcára vonultak Bukarestben

2013.11.05 - 08:00
Megosztás:
Utcára vonultak Bukarestben

Az Egészségügyi Koalíciós Egyesület tagjainak döntése értelmében november másodikán megszervezték Bukarestben a Hallgatás Menete elnevezésű tiltakozó megmozdulást, melyen az előzetes számításokkal ellentétben nem ötezren, hanem majdnem tízezren vettek részt.

A tiltakozó megmozdulás azon akciósorozat része volt, mellyel az egészségügyi alkalmazottak el szeretnék érni, hogy az egészségügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium teljesítse követeléseiket. A Román Orvosi Kamara alelnöke, dr. Călin Bumbuluţ — aki egyben a Szatmár Megyei Orvosi Kamara elnöke is — megkeresésünkre elmondta, hogy a tiltakozó akciókat követően — japánsztrájk, Hallgatás Menete — várják az egészségügyi miniszter és a pénzügyminiszter reakcióját, azt, hogy a 2014-es költségvetésbe mit foglalnak bele. Természetesen nem ígérgetést szeretnének, hanem papírra vetett s a kormány által jóváhagyott dokumentumokat. Szeretnék, ha 2014-ben az egészségügy a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 5 százalékát kapná meg, s 2016-ig folyamatosan növelve elérné a 6 százalékot. Ezenkívül érdeklődéssel figyelik, hogy a bérezési törvényt hogyan fogják gyakorlatba ültetni a 12 kísérleti kórházban, hogy aztán azt az egész ágazatra kiterjesszék. A rezidensek számára szeretnék elérni, hogy a jelenlegi fizetésüket megkétszerezzék, ezt az egészségügyi miniszter ösztöndíj-rendszerben oldaná meg. Ugyancsak megvalósításra vár a kórházakat érintő törvény, a koalíció javaslata alapján. „Amennyiben semmilyen irányú együttműködést nem tapasztalunk a kormány részéről, akkor november végén általános sztrájkba lépünk, azt követően pedig decemberben vagy januárban tömeges felmondásokra is számítani lehet. Mi nem szeretnénk eddig eljutni, de ez a kormánytól is függ. Amennyiben nem vesznek komolyan bennünket, kellemetlen meglepetésben lehet majd részük” — fogalmazott dr. Călin Bumbuluţ. Az elnök elmondta, a bukaresti akció során a járókelők megtapsolták őket, senki egy rossz szót nem mondott a tiltakozó megmozdulásukra. „Jó érzés volt ott lenni, ahol nem számított, hogy az egészségügyi szektor melyik területén van alkalmazva az illető, mint ahogy a kor és nem sem. Azonban az örömömet megzavarja a tény, hogy az orvosok az utcára kényszerültek, ez elkeseredésük utolsó megnyilvánulása” — összegzett dr. Călin Bumbuluţ.