×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Utcazene Nagykárolyban is

2016.07.01 - 19:00
Megosztás:
Utcazene Nagykárolyban is

Nulladik nappal rajtolt a „zenei wellnesst” ígérő Utcazene Fesztivál: csütörtökön este Nagykárolyban telt meg a tér minőségi élőzenével.

Remekül zárult a június a nagykárolyiak számára, a nyári hónap utolsó napjának estéjét ugyanis minőségi élőzenét játszó zenészek tették színesebbé a harmadik szatmári Utcazene Fesztivál részeként, a nulladik napon. Két helyszínen is felállították a szervezők a miniszínpadokat, amelyekről egész este szólt az üdítő muzsika a teret megtöltő nagykárolyiak örömére.

Az amfiteátrumban, a Polipol színpadán Mister Nicu előadásával indult a rendezvény — a művésznek rövid időn belül sikerült a színpad köré gyűjtenie a kilátogató aprónépet, a gyerekek vidáman táncoltak és énekeltek az este első fellépőjével. Előadását még két zenekar követte: az egyre népszerűbb és kedveltebb szatmári Ash Band és a magyarországi Projekt Akusztik, a két banda pedig saját slágereivel és nemzetközi feldolgozásokkal örvendeztette meg a zenére éhes hallgatókat.

A román katona emlékműve előtt eközben a nagykárolyi könnyűzene tehetségei zenéltek: a Castelanii Acoustic Project — Borbély Patrícia, Deák Alina, Latiş Larisa, Latiş Mălina, Pop Niculina, valamint Vitéz Júlia és Putovits Ábel. A nagykárolyi fiatalok egyediségükkel, tehetségükkel és minőségi előadásukkal elvarázsolták a közönséget, meglepetésként pedig Koponyi Mária és Nagy Anita is a közönség elé lépett.

Három nap Szatmáron

A nagykárolyi bemelegítést követően pénteken, július elsején este Szatmárnémeti terei is megteltek élettel: öt színpadon nem kevesebb, mint harminc koncertnek lehetnek tanúi a kilátogatók. A fesztivál a tavalyihoz hasonlóan az utcán és mini-színpadokon zajlik, a rangos zsűri által kiválasztott együttes, zenész fődíja pedig ismét 2000 euró.

Azok, akik csütörtökön Nagykárolyban, pénteken este pedig Szatmárnémetiben kihagyták volna az eseményt, szombaton és vasárnap még bepótolhatják, az utcazene fesztivál keretében ugyanis mindkét este folytatódnak a remek hangulatú, élő zenés minikoncertek. Részletes információkat és az utcazene fesztivál hétvégi programját a www.streetmusic.ro oldalon találják meg.

Bumbuluţ Krisztina