Utolsó útjára kísérték Fátyol Rudolfot

Kedden délelőtt a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban gyászmisén vettek búcsút dr. Fátyol Rudolf hegedűművésztől családtagjai, kollégái és tisztelői, egyházi és világi elöljárók. Később földi maradványait az Amaci úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Fátyol Rudolf hegedűművész földi maradványait és hegedűjét a székesegyház főoltára előtt helyezték el a gyászmise időtartamára. A szertartást Román János atya végezte, előbb búcsúztatók hangzottak el, majd kezdetét vette a gyászszertartás.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere hangsúlyozta: „Dr. Fátyol Rudolf minden szatmári ember életének a része, hiszen kevés művészember neve forrt össze ennyire Szatmárnémetivel. Tudatosan beszélek jelen időben, hiszen hogyan is halhatna meg az, aki szó szerint megteremtette és világhírű szintre emelte azt az intézményt, amelyet több évtizeden keresztül vezetett, amely a jelen és a jövő generációi számára is városunk büszkesége. Fátyol Rudolfot nemcsak itthon, hanem szerte a nagyvilágban is becsülték, mert ő nemcsak adta, hanem meg is kapta a tiszteletet. Sorolhatnánk percekig nemzetközi kitüntetéseit, mégis most a Szatmárnémeti Díszpolgára címet emelném ki. Átvételekor azt mondta, hogy ez nemcsak megtiszteltetés, hanem felelősség is számára. Most nekünk van felelősségünk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életművét, az elért eredményeket fenntartsuk és továbbvigyük. Ezért dr. Fátyol Rudolf emlékének és munkásságának a megőrzésére kezdeményezem a Szatmárnémeti Helyi Tanácsnál, hogy a Tűzoltótorony körüli tér az ő nevét viselje. Amikor búcsúzunk, egyúttal köszönetet is mondunk neki mindazért, ami rá emlékeztet, amit neki köszönhetünk.”

Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere fájdalmasnak nevezte a búcsúzást, hiszen egy barátot, egy nagy művészt veszítettünk el. A Nagykárolyból elindult Fátyol Rudolf nagy utat járt be, de sohasem szakadt el szülővárosától. Az utóbbi években új kapcsolatokat kezdett el kialakítani, aminek elkezdtek beérni a gyümölcsei. Nagyon sok jó terve volt még, amit szeretett volna megvalósítani, de már nem lehetett. Új örömök is megjelentek az életében, unokája érkezésével azt remélte, hogy több figyelmet szentelhet ezentúl családjának, de már csak az emlékei maradnak, s ezeket az emlékeket őriznünk kell, fogalmazott az elöljáró.

Duffek Mihály zongoraművész volt kollégaként mondott búcsúbeszédében elismerte, hogy megrendítette Fátyol tragikus halála. Elmondta, hogy második munkahelyén, a Debreceni Egyetemen van egy terem, amelynek az ajtajára az ő neve van felírva. Nagyon sok fiatalt tanított hegedülni abban a szobában, és tanítványai büszkék voltak rá, hogy egy olyan művésztől tanulhatnak, aki ismert szerte a nagyvilágban. A szigorú, igényes, de mindig aktív művész kiváló pedagógus volt, rendszeresen együttműködött kamarazenekarokkal, nagy zenekarokkal, máskor pedig szólistaként remekelt, emlékeztetett a volt kolléga, rámutatva arra is, hogy Fátyol többszörösen kitüntetett művészként ismeretségét és tekintélyét mindig arra használta, hogy az intézményt elismerjék, meghívják rangos fellépésekre, hogy a zene által népszerűsítse városát, a megyéjét és az egyetemet. Mindig ott volt benne a segítő szándék, több alkalommal hangszert adományozott fiatal tehetségeknek. A vele folytatott beszélgetések mindig arról szóltak, hogy miként lehetne jobbá tenni a világot a zenével, miként lehet a zenét az emberek szolgálatába állítani, hogyan lehetne többet adni azoknak az embereknek, akik számára a zene az egyetlen vigasztalás. Nagyon sok álma és terve volt, s ezek megvalósításában ő már nem vesz részt — fogalmazott búcsúbeszédében Duffek.

Román János római katolikus atya II. János Pál pápa szavait idézte, aki így biztatta a keresztényeket: „Adjatok hálát Istennek a múltért, éljétek szenvedéllyel a jelent, és tekintsetek bizalommal a jövőbe!” A Fátyol Rudolftól búcsúzók szívükben fájdalommal adnak hálát a múltnak, annak tudatában, hogy az élet ajándék. Ezt az ajándékot meg kell köszönni: az édesapát, a férjet, a nagyapát, a kollégát, az igazgatót, a tanárt, hálát adunk az Istennek érte. Ilyenkor vesszük észre, milyen gyorsan telik az idő. Ilyenkor vesszük észre, hogy mennyi mindent mulasztottunk, fogalmazott az atya, aki arra buzdította a jelenlévőket, hogy tekintsenek bizalommal a jövőbe, hogy az élhető legyen.

Az áldás után a családtagok kivitték a templomból az urnát, s az elismert hegedűművész földi maradványait az Amaci úti temetőben helyeztek örök nyugalomra.

Elek György