×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Útravaló ballagótarisznyák

2019.05.30 - 10:04
Megosztás:
Útravaló ballagótarisznyák

Szombaton ballagnak a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai. Az ezt megelőző időszaknak minden évben felemelő és megható jelenete az, amikor a Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetsége tarisznyákat készít a ballagóknak.

 

Kedden délelőtt a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának Tanácstermében került átadásra az idén is szívvel és szívből készített munka.

Elek Kinga, a gimnázium aligazgatónője köszöntésében így biztatott: „Amit elrejtettél, elvész, amit odaadtál, a tied marad. Adjunk és kapjunk, legyünk emberségesek, még ha olykor nehéz is!”

Varga Szilárd Csaba a 25. Zsoltár néhány versét hozta útravalóként, majd Nagy Erika egyházmegyei nőszövetségi elnök, missziói előadó köszöntésében elmondta: „Útravalóul belevarrtuk szívünket, szeretetünket, imádságainkat és jó kívánságainkat.” Ezt ebben az évben nemcsak missziósként és lelkészként mondta el, hanem mint édesanya is, akinek a kisebbik fia szintén ballag.

Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök, aki 22 éve indította útnak ezt a szokást, beszédében megemlékezett Jékelné Pándi Zsuzsannáról, aki még a kezdetekben vállalta fel ezt a szolgálatot. A végző csoportok osztályfőnökei idén is örömmel vették át az ajándékot.

Tizennyolc esztendeje évről évre Szász Éva németi nőszövetségi tag fogja össze azokat a munkákat, amelyeket több asszony végez, így készül el évről évre a jelképes ajándék. Az asszonyok igyekeznek, hogy minden évben más-más színű és mintájú tarisznyákat varrjanak, különböző motívumokat használva. Idén magyar népmesei motívumokat ábrázolnak a tarisznyák, amelyeket az alábbi református gyülekezetek nőszövetségi tagjai dolgoztak össze: Szatmár-Németi, Szatmárpálfalva, Szatmár-Kültelek, Szatmár-Láncos, Lázári, Szatmár-Szamos-negyed, Szatmár-Szigetlanka, Sárközújlak, Szatmárgörbed, azaz kilenc gyülekezetből tizenhat asszony közös munkája volt ez. Pénzbeli adományokkal támogatták az akciót Pusztadaróc, Szatmár-Németi, Láncos, Apa és Szamosdob nőszövetségei.

Így készült tehát el 77 végzős, 35 nyolcadikosok és 35 ovis ballagó tarisznyája.