Üzenet a Szatmári Friss Újságnak fennállása 25. évfordulóján

Kedves Friss Újság!

Noha Erdélyben és a Partiumban több lap is megjelent az elmúlt évtizedekben ezen a címen, Nagyváradon például 1900 júniusában, azaz a 19. század utolsó évében indult útjára a Friss Újság, mégis, a kortárs köztudat és az újkori sajtótörténet Szatmár megyével és Szatmárnémetivel azonosítja e lapcímet. Nem véletlenül, hiszen 1990 januárjától mind a mai napig tudtommal csak itt jelenik meg ezen a néven sajtótermék szerte a Kárpát-medencében. Elöljáróban hadd gratuláljak a 25. évfordulón mindazoknak, akik a mai Szatmár megye egyetlen magyar nyelvű napilapját éltették és éltetik — s ez szól a kiadvány szerkesztőinek, előállítóinak és támogatóinak éppúgy, mint megrendelőinek, illetve olvasóinak.

Decemberben rendezvénysorozattal emlékeztünk a negyedszázaddal ezelőtti sorsfordító napokra, felidézve és kiegészítve, sőt korrigálva a rendszerváltó események számos aspektusát. Sok szót ejtettünk a kivívott szabadságról, ezzel együtt viszont hiányérzetünket is megfogalmaztuk, kimondva, hogy mi nyomasztja lelkünket mind a mai napig. Európai polgárokként, romániai lakosokként, kisebbségi magyarokként, keresztényekként — minden emberi állapotunkban és minőségünkben leltárt készítettünk, megállapítva: számos elvárásunk teljesült ugyan, de legalább olyan számosak a teljesületlenek. Annak viszont maradéktalanul örülni tudunk, hogy ma már szabadon szólhatunk, világgá kürtölhetjük mondanivalónkat. Temesvár szabadító karácsonya 1989-ben elhozta azt a szólás- és véleményszabadságot, amelynek első számú letéteményese maga a sajtó. A nyilvánosság, a szabadon való szólás, a hírverés és hírszolgálat volt az a „faltörő kos”, amely az első réseket ütötte a hallgatás falán, majd pedig szögeket vert a kommunista diktatúra koporsójába.

Sokszor hallom, hogy erdélyi-partiumi magyar sajtónk nem mindig tud felnőni ahhoz a feladathoz, amit a dicső múlt és a sajátosság méltósága jegyében vállalnia kell. Divatokat, idegen sémákat, destruktív szirénhangokat követ, s a korszerűség leple alatt beéri csupán a hírközléssel, feledve a közszolgálatiság kívánalmát. A magyar sajtótörténetben azok a kiadványok, orgánumok vívtak ki maguknak tisztes helyet, azokat illeti elismerés, amelyek alapfeladatukon, vagyis a tájékoztatáson túlmenően az ismeretterjesztést és népművelést is fontosnak tartották — az egyház, az oktatás és a kultúra profán szentháromságában.

Huszonöt év alatt mintegy milliónyival apadt a magyarság a Kárpát-medencében. Ez azt jelenti, hogy a többnyire békés, demokratikusnak nevezett rendszerváltozást nyomán előállott körülmények között nagyobb a vérveszteségünk, mint volt az utóbbi világháborúban. A romániai magyarság lélekszáma is majdnem egyharmadával csökkent ez idő alatt. E tragikus fogyás láttán mit is kívánhatnék mást a Szatmári Friss Újságnak és egyben magunknak, mint sok és értő olvasót!

Kívánom még, hogy az önnön meghatározása és célkitűzése szerint „politikailag és gazdaságilag független magyar nyelvű megyei napilap” továbbra is eredményesen szolgálja Szatmár megye magyar lakosságát, azokat, akiknek fontos, hogy a megye eseményeiről és híreiről hitelesen és időben értesüljenek.

Isten éltesse a Szatmári Friss Újságot és annak minden Munkatársát, Olvasóját!

Nagyvárad, 2015. január 16.

Tőkés László

európai parlamenti képviselő,

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke