×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Üzlet az üveghulladék?

2013.06.28 - 09:41
Megosztás:
Üzlet az üveghulladék?

Június 27-én a Zöld Házban az üveghulladék újrahasznosításában rejlő üzleti lehetőségekről tanácskoztak.

 

Tegnap a Kossuth-kertben levő Zöld Házban a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség meghívása nyomán két magyarországi, környezetbarát technológiákat alkalmazó cég vezetője tartott előadást. Amint Békéssy Erzsébet, az ügynökség vezetője köszöntőjében kifejtette: az volt célja, hogy megmutassa a helyi önkormányzati vezetőknek, illetve a hulladékbegyűjtésben érdekelt cégeknek, hogy igenis van lehetőség az eldobott üveg újrahasznosítására is. Szatmár megyében ugyanis egyre csökken a szelektíven gyűjtött üveghulladék mennyisége — a cégek már nem foglalkoznak vele, mivel — mint mondják — nem tudják értékesíteni. A tegnapi találkozóan elsőként Szabó Gábor, a Tega Led nevű vállalat képviselője mutatta be a cége által forgalmazott alacsony fogyasztású világítótesteket, melyek mind a köz-, mind a beltéri világításban igen gazdaságosak. Mint elmondta, 70, de akár 80 százalékkal is csökkenhetnek a költségek, ha a hagyományos égők helyett ledeket használunk. Veres László, az Energocell vállalat vezetője az üveghulladék újrahasznosításában rejlő üzleti lehetőségekről beszélt. Mint kifejtette: Hódmezővásárhelyen már működik egy, részben saját technológia szerint dolgozó üzemük, Magyarországon pedig további három létrehozását tervezik a következő két év során kormánypénzek és EU-s támogatás felhasználásával. Hozzátette: lényegében a piacot jött felmérni, és ha úgy látja, hogy begyűjthető megfelelő mennyiségű üveghulladék, valószínűleg Magyarország északkeleti részén is létesül egy üzem, ami átvenné a Szatmár megyei hulladékot. Mint elmondta: az említett feldolgozókban úgynevezett üveghabbá alakítják a hulladékot, mely kiválóan alkalmas lakások szigetelésére, valamint út- és vasútépítések során is előszeretettel használják, sőt, pontonhidak felállítása során is kiválóan használható vízhatlansága miatt.

 

Babos Krisztina