V. Borfesztivál Krasznabélteken
Utoljára módositva: 2017-08-20 17:04:56

Szombaton és vasárnap ötödik alkalommal szervezték meg a Krasznabélteki Borok és Szőlőhegyek Fesztiválját. Ez alkalommal áldották meg az idei szőlőtermést és a krasznabélteki borokat.

A krasznabélteki szőlőtermesztők és borkészítők öt éve döntötték el, hogy évente szerveznek szőlő- és borfesztivált, hogy népszerűsítsék a helyi és a környékbeli borokat, valamint a településen lévő pincéket, amelyek közül sok több száz éves. A szombati megnyitó ünnepségen a helyi fúvószenekarral és a Lengyelországból érkezett mazsorettekkel az élen vonultak fel a meghívott vendégek, az előadók és a község lakói. A vásártéren felállított színpad környékén már fel voltak állítva a borsátrak, amelyekben a szőlőtermesztők és a borkészítők kínálták az idei csemegeszőlőt és a mustot, valamint az egy vagy több éves borokat. Máshol különböző ételeket lehetett kóstolni. A színpad előtt koncertet adott a fúvószenekar, felléptek a mazsorettek, majd a megjelent politikusok mondták el köszöntőjüket. Bartók Gurzău Ioan polgármester köszöntötte a két magyarországi testvértelepülés (Rátka és Nyírbéltek), valamint a lengyelországi Kryzanowice küldöttségét. Bartók azokról a hagyományokról beszélt, amelyeket a krasznabélteki svábok 1730-ban hoztak magukkal a németországi Oberschwabenből. Krasznabélteken van 1200 hektár új telepítésű nemes szőlő és több mint 400 borospince. Bartók elmondta, hogy a tavalyi fesztivál óta leaszfaltoztak 4159 méter utat Krasznabélteken, két utcát Szakaszon, valamennyi utcát Sándrán, két utcát Krasznagyöngyön. A munkálatok összértéke 398 ezer lej. Megvan a finanszírozás a kanalizálásra és a szennyvíztisztító megépítésére, ennek értéke 21 000 168 lej. 202 378 lejt költenek a boldádi híd építésére, 1 735 420 lejt a krasznabélteki óvodaépület felújítására, 258 534 lejt Szakaszon egy híd megépítésére. Béltek község a második a megyében a vidékfejlesztési minisztériumtól lehívott pénz mennyiségét illetően. 2015–2020 között 23 197 528 lejt használ fel fejlesztésekre. Hamarosan elkezdik egy 180 férőhelyes sportterem építését.

A továbbiakban Johann Leitner, a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei elnöke, Romeo Nicoară PNL-s parlamenti képviselő, valamint több polgármester mondott köszöntőt. Az idei szőlőt és a bélteki borokat megáldották az egyházfelekezetek lelkipásztorai. Az áldás után elkezdődött a két napon át tartó mulatság, amelyen a népzene és a néptánc mellett modern műfajok is helyet kaptak, természetesen mindig a poharakban voltak jó bélteki borok.

 

 

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:10
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 23.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...