×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON

Változatos műsor Erdőd napján

2014.08.16 - 10:47
Megosztás:
Változatos műsor Erdőd napján

Sokan látogattak el a tegnapi Erdőd-napi rendezvényekre.

Az erdődi fúvószenekar és a helyi mazsorettek felvonulásával kezdődött el Erdőd Napjának idei rendezvénysorozata. Sok újra nem lehetett számítani, hiszen az utóbbi egy-két év során Erdőd a fesztiválok városa lett azzal a céllal, hogy turisztikai szempontból népszerűsítsék a települést és annak nevezetességét, az erdődi várat. A tegnapi városnap kissé egyhangúra sikerült, a hivatalos megnyitón nem vettek részt a vezető politikusok, RMDSZ-politikus nem is volt a színpadon, bár a megyei szervezet is meghívást kapott. A délután és az est folyamán számos szórakoztató program közül válogathattak az érdeklődők: volt népzene, néptánc, humor, könnyűzene és divatbemutató. Nem hiányoztak a magyar és a német műsorok sem: a helyi hagyományőrző csoport Kása Zsolt és Kása Melinda irányításával magyar és német táncokat adott elő, de nagy népszerűségnek örvendett a Bihar megyei Érmihályfalváról érkezett Nyíló Akác együttes is. Horváth Ignác cigányzenével szórakoztatta a közönséget, majd Dancs Annamari, a Budapesti Operettszínház tagja adott koncertet. Estefelé tovább nőtt a rendezvény helyszínére látogatók száma — volt, aki kedvenc együttese miatt ment oda, másokat a lacikonyha vonzott. A rendezvény tűzijátékkal ért véget.

Elek György