Változatos programok a MIK nagykárolyi gyermeknapján
Utoljára módositva: 2014-06-02 12:23:37

Vasárnap déltől 18 óráig zajlott a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezetének gyermeknapi akciója. Az idei immár a hetedik volt a rendezvények sorában, s ki lehet jelenteni, hogy a kellemetlenül hűvös időjárás ellenére igen sokan választották vasárnapi programul a gyermeknapi rendezvényt. A korábbi évektől eltérően idén a Zăgănescu-lakónegyedben található játszótér volt az esemény helyszíne. Míg korábban a Károlyi-kastély parkjában szervezték a MIK-gyermeknapot, idén a parkban zajló felújítási munkák miatt költöztek új helyszínre.

A szervezők itt is igyekeztek mindent úgy szervezni, hogy azzal a gyermekek kedvében járjanak: nem maradhatott el az arcfestés és a kézműves-foglalkozás sem. Volt emellett még zenés-táncos műsor is, a délután egy részében erős emberek érkeztek a játszótérre, akik bemutatót tartottak, de a tűzoltók is kilátogattak a helyszínre, hogy a gyerekek közelebbről is szemügyre vehessék a nagy piros tűzoltóautót. Volt rendőrségi és Shaolin-bemutató, íjászat, airsoft, valamint kinn voltak a rendezvényen a Puffy Állatvédő Egyesület is tagjai is, akiknél aranyos kiskutyákat lehetett örökbe fogadni. Ügyességi versenyszámokon is részt vehettek a gyermekek, a jól szereplők ajándékot kaptak.

[ohballada-1]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...