×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
12 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Van létjogosultsága a klubnak

2013.10.26 - 11:27
Megosztás:
Van létjogosultsága a klubnak

Október 24-én, csütörtökön, második születésnapját ünnepelte a nagykárolyi baba-mama klub. A tagok is ünnepeltek, volt lufi, mondókázás, éneklés, és a jókedv kifogyhatatlannak tűnt.

 

Új felszerelést, szőnyegeket, játékokat is birtokba vehettek a csütörtök délután megtartott klubtalálkozó keretében a nagykárolyi klubos anyukák és főleg csemetéik. Az e heti babamama-klubos találkozó rendhagyóra sikerült, hiszen a két évvel ezelőtti alapítást is megünnepelték. Az eltelt évekről s az elért eredményekről Gindele Pásztor Enikő beszélt a jelenlévőknek.

„Két évvel ezelőtt személyes igényből fakadó kezdeményezés révén jött létre a klub. Három anyuka, Jakab Judit, Szabó Evert Emese és jómagam alapítottuk meg, viszont az utóbbi egy évben már ketten szervezzük a klubtalálkozókat és az eseményeket, Székely Réka és én. Úgy tapasztaltam, hogy az elmúlt két év tevékenységei és az anyukák, illetve gyermekeik folyamatos érdeklődése bizonyítja a klub létjogosultságát, ugyanakkor ez élteti is a klubot” — hangsúlyozta Gindele Pásztor Enikő.

„A klub célja a közösségépítés, ezen belül pedig az, hogy lehetőséget biztosítsunk a gyermekes és várandós kismamáknak arra, hogy közösségben legyenek, tartozzanak egy csapathoz. Ezenkívül helyet és teret kívánunk biztosítani a beszélgetésre, tapasztalatcserére. Az óvodákhoz, játszóházakhoz képest a klub jellegzetessége az, hogy míg az előbbiek esetében a szülő rábízza gyermekeit egy kívülálló személyre, a klubtalálkozókon a gyermek édesanyja társaságában játszhat más gyermekekkel, együtt mondókázhat, énekelhet édesanyja közelségében, ugyanakkor egy közösségen belül. Ez mind az édesanya, mind a gyermek szocializálódásában sokat segíthet” — emelte ki Gindele Enikő.

Egy másik fontos tevékenysége a klubnak az, hogy alkalomadtán különböző szakembereket hívnak meg, akik egy bizonyos témakörben előadást tartanak, az anyukáknak pedig lehetőségük adódik kérdéseket feltenni és személyesen megismerkedni az adott szakemberrel. A klub vendége volt már gyerekorvos, szülész-nőgyógyász szakorvos, pszichológus, logopédus, fogorvos, gyógyszerész, úszásoktató, gyermekhordozási tanácsadó. Rendhagyó eseményeket is szerveztek már a klubos anyukák, így farsangi mulatságot, gyermeknapi ünnepséget, motoros találkozót, Mikulás-váró ünnepséget, amin meghívott foglalkoztatók (Stier Zsuzsa, Tasi Alisz, Baumgartner Ildikó és Boleman Csongor) is jelen voltak. Minden évben készült egy babamama-klubos naptár, amit a klubos gyermekek arcképei díszítenek.

A baba-mama klub tagjai ezúton is szeretnének köszönetet mondani azon üzletek képviselőinek, melyek akciós vásárlási lehetőséget biztosítanak a klubtagsági kártyával rendelkező anyukák számára, valamint a hivatalosan bejegyzett magánszemélyeknek, akik kedvezményes szolgáltatásban részesítik a klubtagokat (pszichológus, logopédus, asztalosműhely).

Tavaly óta a klubnak jogi hátteret biztosít a PRO VILLA KARUL Egyesület, így lehetőség nyílt arra is, hogy hivatalos formában támogatásokat kapjanak, illetve pályázhassanak. Idén éltek is ezzel a lehetőséggel, és pályázati pénzből, valamint más nagykárolyi magáncégek támogatásával sikerült új szőnyegeket és játékokat vásárolni, így most már a találkozásoknak helyszínéül szolgáló teremnek sokkal barátságosabb a kinézete.

A nagykárolyi baba-mama klub főtámogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány. További támogatói: a Digitalis patika, a Fluid Group Hagen Kft., a Creații publicitare – Botos Ferenc.