×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Programajánló

Várad a várad: elrajtolt a 6. Szent László Napok

2018.06.17 - 13:23
Megosztás:
Várad a várad: elrajtolt a 6. Szent László Napok

Öt éves álom valósul meg az idei nagyváradi Szent László Napokon: hazatér egykori kertjébe gróf Rhédey Lajos.

A június 18–24. között 6. alkalommal megrendezett kulturális fesztivál kiemelkedő eseménye lesz a Nagyvárad egykori mecénása tiszteletére állított szobor leleplezése, de természetesen idén is lesznek nívós koncertek, kulturális, hagyományőrző események, családbarát rendezvények, kézművesvásár, örömfőzés, számos sportesemény. Újdonságot jelentenek idén a lovasprogramok, illetve az is, hogy a fesztivált csúcsra járató hétvégén, vagyis június 22–24. között a nagyváradi vár mellett annak kertje is számos színes rendezvény helyszíne lesz.

De ne is szaladjunk annyira előre az időben, hiszen már a programsorozat vasárnapi, nulladik napján lesznek közérdeklődésre számot tartó események. Az immár hagyományossá vált kerékpártúrán Szent Lászlótól Szent Lászlóig, vagyis Szent László nagyváradi sírjától Szent László biharkeresztesi szobráig fognak áttekerni a résztvevők. Délután virággal fogják beültetni a Szigligeti-szobor környékét a felújításra váró, ám éppen emiatt kopárrá vált Bémer téren, a várban pedig megnyílik a Boldogasszony című, Kárpát-medencei művészek alkotásaiból álló kiállítás. Ugyancsak itt fog előadást tartani Rhédey grófról Fleisz János történész, mintegy „felvezetve” a másnapi szoborállítást.

Hétfőn délután pedig végre méltó helyére kerül gróf Rhédey Lajos büsztje, benne az időkapszulával és a jövőnek szánt üzenetekkel, abban a parkban, amelyet ő maga adományozott a városnak, és amely a köztudatban ma is Rhédey-kertként ismert. Ugyancsak hétfőn, a délelőtti órákban tudományos konferenciával adóznak a szervezők és meghívottaik a Nagyváradon elhunyt László Gyula Széchenyi-díjas magyar régész, történész, képzőművész, egyetemi tanár emlékének. A konferenciát megtiszteli jelenlétével Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is. A kora délutáni órákban koszorúzás lesz Szent László nagyváradi szobránál, este pedig hivatalosan is megkezdődik a fesztivál: a nyitógálának, melynek keretében a Magyar Állami Népi Együttes és vendégei Mátyás király korába kalauzolnak el műsorukkal, a Szigligeti Színház ad helyet. Rossz hír azonban azoknak, akik nem váltották ki előzetesen az ingyenes meghívókat, hogy az előadás máris teltházas, így a helyszínen már nem lehet belépőt igényelni.

Mint ez az előadás is jelzi, a Mátyás király-emlékév kapcsán az igazságos uralkodó visszatérő „vendége” az idei fesztiválnak: lesz róla szóló régizenei est, több kiállítás, a legkisebbek pedig játékos keretek között ismerkedhetnek a múlttal.

A hét folyamán sok-sok érdekes rendezvény várja az érdeklődőket a Szent László Napok keretében – lesznek koncertek, kiállítások, lesz színházi előadás. Hétvégére pedig felpörögnek az események, igazi fesztiváli hangulat várható a várban és a várkertben. Az esti koncertek során fellép a Magna Cum Laude, Rúzsa Magdi, Fenyő Miklós, Andy Roll és a 100 Folk Celsius is, de a labdarúgás szerelmeseiről sem feledkeztek meg a szervezők, vb-sátor is várja a betérőket.

A részletes program, illetve számos más érdekesség a Szent László Napok honlapján és Facebook-oldalán olvasható.