Várják a központlezárást
Utoljára módositva: 2019-09-19 09:19:18

Többet látnak a szatmárnémeti régi központ lezárásában a vendéglátóipari vagy szolgáltató cégek cégtulajdonosai, mint hogy nem lehet majd behajtani oda.

Fuldoklónak dobott mentőövként tekintenek a szatmárnémeti régi központi körforgalomban és annak közelében céget üzemeltető vállalkozók a tér autós forgalom előtt való lezárására; többel is beszéltünk közülük, akik úgy látják, hogy sokkal jobb lesz autók nélkül, mint így. Több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött el az a folyamat a városban, amelyik mára úgy teljesedett ki, hogy délutántól gyakorlatilag egy teremtett lélek sem jár a korzón, a boltok, éttermek forgalma a nullához közelít. Üresek a teraszok, az éttermek adaptálódva a kereslethez pizzán és gyorsételeken kívül gyakorlatilag mást nem is kínálnak, mert nincs kinek.

Áttevődött központ

A most az autós forgalom nyomása alatt álló régi központtal az a baj, hogy az ott működő cégek nem autózóknak kínálnak bármit is, hanem sétáló embereknek, ezért lendülhet fel a belvárosi élet, ha ki lesznek zárva onnan a kocsik. Észrevehető — mutattak rá többen is a megkérdezettek közül —, hogy mára a kereskedelmi központ a sok szupermarket és a bevásárlóközpontok révén áttevődött a híd túloldalára, de oda olyanformán, hogy egyúttal szimbiózisba került az autóval való közlekedéssel. Ezt csak úgy lehet kiegyensúlyozni, ha a Szamos jobb partján sétatérré alakítják a régi főteret, amelyik így a maga hangulatában fogja tudni ugyanazt nyújtani, mint a túloldali rendszer.

Kétirányú gyalogoshíd

A jelenséghez Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is hozzászólt, és elmondta: amikor a régi központ forgalommentessé tételének terveit készítették elő, nemcsak a közlekedési és a környezetvédelmi szempontokat vették figyelembe, hanem a kereskedelmi/közéleti aspektusát is a dolognak. „Én örülnék a legjobban, ha megint megjelennének a flaszteroló fiatalok a korzón meg a sugárúton, a régi főtéri épületek alatt megint tele lennének vendégekkel a kávézók és az éttermek. Szokatlan lesz azok számára, akik autóval járták a központot, de egy-két hónap alatt mindenki meg fogja szokni a teljesen más belvárosi hangulatot” — mutatott rá a polgármester. A hídon túli részig fog tartani a régi központi sétatér, emlékeztetett Kereskényi, mert meglesz a gyalogoshíd az új központ és a Károlyi út között. És bár sokan azt gondolják, hogy az új főtér és a NEPI közé tervezett sétahíd még inkább elszippantja majd az embereket a régi városrészből, nem szabad elfelejteni, hogy az a híd mindkét feléről járható lesz, így a bal partról is használhatják majd azok, akik más hangulatra vágynak, mint amilyet a kortárs bevásárlóközpontok nyújtanak.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...