Vasárnapi iskola Avasújvárosban
Utoljára módositva: 2014-07-06 17:31:15

Tanévzáró kirándulást szerveztek a muzsdalyi tó mellé az avasújvárosi vasárnapi iskolásoknak, s közös programokkal köszöntötték a vakációt.

A muzsdalyi tó körül több mint nyolcvan avasújvárosi gyerek vett részt a vasárnapi iskola évzáróján

2008-tól működik a vasárnapi iskola az Avasújvárosi Református Egyházközségben, Kocsis Tünde vezetésével. Ez abból áll, hogy amíg a szülők a vasárnapi templomi istentiszteleten vannak, addig a gyerekek számára a gyülekezeti teremben Kocsis Tünde egy vallásórás foglalkozást tart. Az együttlét egy bibliai ige felolvasásával kezdődik, amit megbeszélnek, majd az igéhez kapcsolódóan egy játékot rögtönöznek. Ez a foglalkozás segít abban, hogy a szülők zavartalanul üljék végig az istentiszteletet, a gyerekek miatt ne kényszerüljenek otthonmaradásra, a gyerekek pedig énekeket, imádságokat tanulnak, így hasznosan töltik az időt. Készítenek képeslapokat, rajzokat és egyéb kézműves munkákat. Mikuláskor együtt várják a Mikulást, karácsonykor a Jézuskát, anyák napjára és más egyházi ünnepekre műsorral készülnek. Ötödik osztálytól a gyerekek már részt vesznek a templomi istentiszteleten, ettől kezdve a lelkipásztor foglalkozik velük a konfirmációra való felkészülésben.

A tábortűz előkészítésében a felnőttek is segítettek

Kirándulás

Hagyománnyá vált, hogy az iskolai tanévzárás után a vasárnapi iskolások is vakációra mennek, hiszen nyáron több gyerek megy nyaralni, kirándulni. A vasárnapi iskola tanévzárója abból áll, hogy a gyerekek a faluközpontban gyülekeznek, hoznak magukkal uzsonnát, és gyalog mennek a muzsdalyi tóhoz, és mint bármilyen kiránduláson, pihennek, sétálnak, játszanak. A péntek délután megrendezett idei évzáróra nagyon sok szülő is elment, a gyerekekkel ők is körbejárták a tavat. Több mint nyolcvan gyerek volt jelen, már a séta közben énekelték a vasárnapi iskolában tanult énekeket (az éneklést később a tábortűznél is folytatták). Kisebb és nagyobb csoportokban népi játékokat játszottak, volt kötélhúzás és más versenyek. A tábortűz előkészítésében és meggyújtásában a szülők és a presbiterek is segítettek, a kirándulók este tizenegy órakor indultak haza.

Elek György

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 15:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 20.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...